Pesti Srácok

Tuzson Bence: Új törvény lép életbe az online bűnözőkkel szemben

null

Új törvény lép életbe augusztus elsejétől, amely segíti a hatóságok fellépését az online bűnözőkkel szemben – jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére, közös együttműködésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a jegybankkal és a Magyar Bankszövetséggel idén tavasszal terjesztették a parlament elé azt a törvénycsomagot, amellyel törvény adta lehetőségekkel, eszközökkel léphetnek fel a hatóságok az online elkövetőkkel szemben. Elmondta, ez az első olyan törvénycsomag, amely az online csalások ellen indult intenzív kormányzati munka eredménye. Hozzátette,

A törvénycsomag a családok, emberek biztonságának megerősítéséről szól, ahogy erről szól a rezsicsökkentés, részben a migrációval szembeni határozott fellépés is, vagy a háborúval szembeni fellépés – mondta. A jogszabály lényeges elemei közé sorolta a bankok közötti információcsere felgyorsítását, amellyel követik az elcsalt összeget, és beavatkoznak a befagyasztása érdekében. A bűncselekmények felderítésében részt kell venniük az online piactereknek is, amelyek intézkednek a csalásokra használt felhasználói fiókok törléséről – ismertette.

Tuzson Bence tájékoztatása szerint a büntetőeljárást érintő módosítások célja, hogy fokozzák azok eredményességét. Ebben fontos változás lesz az ügyteher elosztása, melyben a bíroságok az általános illetékesség alapján járhatnak el, nincsen szükség speciális szakértelemre. Egy másik változás, hogy a nyomozó hatóság ügyészi engedély nélkül kérhet le bizonyos banki és telekommunikációs adatokat, így gyorsabb lesz a személyek azonosításához szükséges adatok gyűjtése.

Közölte, ősszel további olyan jogszabályok elfogadását tervezik, amelyek a nyomozóhatóságok és a bankok közötti együttműködés megerősítését célozzák.

Arra is kitért, hogy az áldozatsegítő központok száma jelenleg 15, és minden megyeszékhelyen terveznek létrehozni ilyeneket, ahol azonnali segítséget nyújtanak a bűncselekmények áldozatainak. A központokban dolgozó kollégák jogi, pszichológiai, és szakmai iránymutatást adnak, a rendszerből számos olyan visszajelzést kapnak, amelyet a törvényalkotásban is felhasználhatnak – fejtette ki a miniszter.

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta: a jegybank is részt vesz az Igazságügyi Minisztériumnak abban a munkacsoportjában, amely az online csalások elleni jogalkotással foglalkozik. Mérföldkőnek nevezte az új törvény életbe lépését, hiszen az ellopott ügyfélpénzek megállításával, visszaszerzésével kapcsolatos tevékenységet erősíti. Ebben kiemelt a bankok és a nyomozóhatóságok gyors, hatékony együttes munkája, hiszen ez biztosítja az ellopott összegek megállítását, visszaszerzését és az elkövetők felelősségre vonását.

Még fontosabb azonban, hogy az online csalások elkövetését ellehetetlenítsék. Ehhez egyrészt a mai és a leendő ügyfeleket edukálni szükséges, ebben a KiberPajzs kezdeményezés elévülhetetlen érdemeket szerzett, azonban tovább kell folytatni ezt a munkát – mondta.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.