Pesti Srácok

Ursula von der Leyen: nem fogom hagyni, hogy a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat

Ursula von der Leyen: nem fogom hagyni, hogy a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat

Nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat, hogy Európát belülről vagy kívülről szétszakítsák, hogy társadalmaink szélsőséges polarizációja elfogadottá váljon, ezért készen állok arra, hogy a harc élére álljak az Európai Parlament összes demokratikus erejével együtt - jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnökjelöltje Strasbourgban az uniós parlament csütörtöki plenáris ülésén elhangzott közel egyórás beszédében.

Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az európaiak a bizonytalanság időszakát élik, miközben egyértelmű kísérlet folyik a társadalmak megosztására és polarizálására.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Az elnökjelölt elmondta: a következő uniós ciklus első számú prioritása a jólét és a versenyképesség fokozása lesz. Ehhez az egységes piac elmélyítésére, kevesebb bürokráciára, jobb végrehajtásra és gyorsabb engedélyezésre van szükség.

Von der Leyen olyan alelnök kinevezését tervezi az Európai Bizottságba, aki segíteni fogja ezt a folyamatot annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások versenyképessége növekedjen.

Mint mondta, a következő ciklusban is ragaszkodni fognak a 2030-ra és 2050-re kitűzött klímasemlegesítési céljokhoz. Ígéretet tett arra, hogy 2040-ig 90 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez a célkitűzés, a benyújtandó jogalkotási javaslatban fog szerepelni.

- mondta, hozzátéve, hogy "a magas energiaárak hátráltatják versenyképességünket".

Hangsúlyozta azt is, hogy masszívan be kell fektetni az olcsó megújuló energiaforrásokba az orosz fosszilis energiáról való teljes leválás érdekében.

Bejelentést tett továbbá, egy európai megtakarítási és befektetési unió létrehozására annak érdekében, hogy az európai induló vállalkozások ne az Egyesült Államokban vagy Ázsiában keressenek forrásokat terjeszkedésük finanszírozásához.

Von der Leyen kiemelte, hogy többet kell befektetni az európai biztonságba és a védelembe is.

Oroszország arra számít, hogy Európa és a Nyugat elkényelmesedik. Néhányan Európában is erre játszanak. Két héttel ezelőtt az egyik uniós tagállam miniszterelnöke Moszkvába utazott. Ez az úgynevezett békemisszió nem volt más, mint egy megalkuvási (appeasement) küldetés" - hívta fel a figyelmet.

Szót ejtett arról is, hogy a szervezett bűnözés fenyegetést jelent az európai biztonságra és gazdaságra, ezért szükséges, hogy európai szinten fellépjen az EU ellene.

- jelentette ki.

- tette hozzá.

Von der Leyen arra is kitért, hogy a lakhatási válság minden korosztályt és minden méretű családot érint, az uniós polgárok számára a megfizethető lakások elérése egyre nehezebbé válik.

- mondta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő mandátum idején európai szintű vizsgálatot folytatnak a közösségi média hatásairól, a fiatalok jólétéről.

Javasolta továbbá egy "európai demokráciapajzs" felállítását.

- fogalmazott.

Azt is kiemelte, hogy az Európai Bizottságnak erősítenie kell "az európai demokráciák minden részének védelmére irányuló tevékenységét", megvédve a szabad médiát és a civil társadalmat, a jogállamiságot és fellépve korrupció ellen.

- hívta fel a figyelmet.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.