Pesti Srácok

A dánok attól félnek, hogy a svédországi bandaháborúk átterjednek hozzájuk

A dánok attól félnek, hogy a svédországi bandaháborúk átterjednek hozzájuk

Dánia megerősíti határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart – jelentette be pénteken a dán igazságügy-minisztérium.

A Peter Hummelgaard miniszter közleményében a döntés indoklásaként azt írta, hogy a gyanú szerint több, Dániában elkövetett bűncselekményben is érintettek már a svéd bűnbandák. A dán parlament a nyári szabadságok kezdete előtt egy olyan széleskörű intézkedéscsomagot fogadott el, amely az eddiginél hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a szervezett bűnözés elleni fellépésben.

A pénteken bejelentett intézkedés értelmében az eddiginél sokkal szigorúbban ellenőrzik majd a dán főváros, Koppenhága és a svédországi Malmö közti tengerszoroson áthaladó nemzetközi vonatok utasait, valamint a két várost összekötő autóutat, ahol további újabb térfigyelő kamerákat szerelnek majd fel.

Az igazságügyi tárca adatai szerint Dániában április óta 25 olyan bűncselekményt regisztráltak, amely a svéd szervezett bűnözéshez köthető. A lövöldözésekkel és robbantásos merényletekkel együtt járó leszámolásokat elsősorban a kábítószerkereskedelem ellenőrzéséért folytatott belharcokkal hozzák összefüggésbe. Az elmúlt napokban különösen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények Dániában, és három különböző lövöldözés után három fiatalkorú svéd állampolgárt vettek őrizetbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT/Stefan Jerrevang

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."