Pesti Srácok

A DK "tiborczozott" egy jót és bejelentette, hogy pártvezérük feljelentette a kormányt, mert lopnak

A DK "tiborczozott" egy jót és bejelentette, hogy pártvezérük feljelentette a kormányt, mert lopnak

Gyurcsány Ferenc feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen az Orbán-kormány irodaház-vásárlása miatt - jelentette be sajtóközleményben a Demokratikus Koalíció. A DK elnöke szerint az irodavásárlással fideszes milliárdosokat gazdagítanak, ők pedig nem azért fizetik az adót. Amit a kormány csinál az Gyurcsányék szerint közönséges lopás, bezzeg ők a fiataloknak és a családoknak akarnak lakásokat építeni.

Az irodaházakat szakértők szerint 40 százalékkal túlárazva veszi meg az állam Orbán Viktor veje és barátja üzleti köreitől - írják, ami hűtlen kezelés gyanúját veti fel.

Közleményükben a továbbiakban összegzik, hogy szerintük mire kellene költeni ezt a pénzt:

-fogalmaznak. Hozzáteszik, hogy ők nem azért fizetnek adót, hogy a fideszes milliárdosokat gazdagítsák. Véleményük szerint amit az Orbán-kormány tesz, az közönséges lopás, köztörvényes bűncselekmény.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozzák.

Vezető kép: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."