Pesti Srácok

A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatok természeti csapásokkal szembeni védekezését

A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatok természeti csapásokkal szembeni védekezését

A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatoknak azt a munkáját, melyet védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett természeti csapások esetén a károk elhárítása érdekében végeznek – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

Navracsics Tibor az önkormányzati vezetők, polgármesterek számára a kormány részéről nyújtott Vis Maior támogatási okiratok ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy 13 évvel ezelőtt hozták meg azt a döntést, amellyel központi támogatásban részesítik azon önkormányzatokat, melyek akár természeti csapásokkal szembeni védekezés céljából hajtanak végre, akár pedig a már bekövetkezett természeti csapás elhárítása érdekében kell, hogy végrehajtsanak beruházásokat.

Ez a 13 év több milliárd forintnyi támogatást jelentett az önkormányzatoknak, abban a meggyőződésben, hogy ahogy a helyi közösségek, családok, egyének számára felső szinten az önkormányzat az a hatóság, illetve intézmény, amely baj esetén támogatást tud nyújtani, az önkormányzatok számára pedig az állam, a központi költségvetés, a kormány az a tényező, amely rögtön segítséget nyújt – hangsúlyozta a tárcavezető. Ismertetése szerint a mostani alkalommal 34 önkormányzatnak közel félmilliárd forint értékben nyújtanak támogatást védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett baj esetén a károk elhárítására.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy ezt a jövőben is meg fogják tenni és abban bíznak, hogy a kormány és az önkormányzatok partnerségének további erősítésével még több támogatást és nagyobb védelmet tudnak nyújtani az emberek számára a hétköznapi életben. Az esemény mellé kiadott tájékoztatóban a tárca azt írta, hogy az elmúlt évek rendkívüli időjárása következtében kialakult intenzív szélviharok, felhőszakadások, jégverések, ár- és belvizek, villámárvizek különböző jellegű és mértékű károsodásokat okoztak és okoznak az ország csaknem egész területén.

PestiSracok facebook image

A helyi önkormányzatoknak idén is lehetőségük van vis maior támogatást igényelni az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatt szükségessé vált védekezés többletkiadásainak és az önkormányzat tulajdonában lévő kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló épületet, építményt, partfalat érintő, előre nem látható károk helyreállításának finanszírozására. A hétfői eseményen az ezekről a támogatásokról szóló okiratokat Navracsics Tibor mellett a vármegyei választókerületi elnökök, Demeter Zoltán, Koncz Zsófia, Horváth László, Erős Gábor, Balla Mihály, Vitályos Eszter és Cseresnyés Péter adták át az önkormányzati vezetőknek. Az eseményen jelen volt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára is.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.