Pesti Srácok

A lengyel választási bizottság csökkentette a PiS állami finanszírozását szabálytalanul kapott kampánytámogatás miatt

A lengyel választási bizottság csökkentette a PiS állami finanszírozását szabálytalanul kapott kampánytámogatás miatt

A lengyel országos választási bizottság (PKW) szabálytalanul kapott támogatás miatt elutasította csütörtökön a fő ellenzéki pártnak, a Jog és Igazságosságnak (PiS) a tavalyi parlamenti választások kampányfinanszírozásáról készített pénzügyi beszámolóját, és ezért jelentősen csökkentette a párt állami pénzügyi támogatását.

A PKW tagjai közül öten támogatták a döntést, hárman ellenezték, egy pedig tartózkodott. A PiS bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen a legfelsőbb bíróságon.

Sylwester Marciniak, a PKW elnöke sajtókonferenciáján közölte: a testület úgy találta a PiS választási pénzügyi jelentésében, hogy kampányában szabálytalanul fogadott el 3,6 millió zloty (330 millió forint) támogatást. Ezért 10 millió zlotyval (916,7 millió forint) csökkentik azt a 38 millió zlotys (3,5 milliárd forint) állami támogatást, amely megszerzett parlamenti mandátumai alapján járna neki. Ezenfelül a következő választásokig is minden évben 10 millió zlotyval csökkentik a PiS állami finanszírozását - tette hozzá.

Wojciech Sych, a PKW egyik tagja a sajtókonferencián elmondta, hogy a testület meg fogja vizsgálni a PiS 2023. évi pénzügyi jelentését is, és ha ebben is talál szabálytalanságot, akkor a pártot három évre akár teljesen megfoszthatja az állami finanszírozástól.

PestiSracok facebook image

A PKW egy másik tagja, Ryszard Kalisz baloldali politikus, volt belügyminiszter az ország történetében példa nélkülinek nevezte a bizottság döntését.

- jelentette ki.

Donald Tusk kormányfő az X-en úgy kommentálta a döntést: a PiS most "megismeri a jog és igazságosság szavak valódi jelentését".

Mateusz Morawiecki volt kormányfő, a PiS alelnöke szintén az X-en szégyenletesnek nevezte a PKW döntését, szerinte az része a jelenlegi kormány politikai játszmájának, amellyel a célja az ellenzékkel szembeni bosszú és annak nehéz helyzetbe hozása. Morawiecki úgy ítélte meg: a PKW döntése összefüggésbe hozható a jövő évi elnökválasztással, amely előtt a kormánykoalíció gyengíteni akarja a PiS-t.

Mariusz Blaszczak, a PiS parlamenti frakcióvezetője bejelentette: pártja fellebbez a döntés ellen.

- jegyezte meg.

Rafal Bochenek, a PiS szóvivője szerint pedig a miniszterelnök adminisztratív eszközökkel akarja tönkretenni az ellenzéket.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.