A Magyar Nemzet úgy tudja, nem kötött vádalkut a baloldal háttérembere

Felajánlotta a nyomozati alku lehetőségét az ügyészség a baloldal háttéremberének, P. Gábornak az óbudai korrupciós ügyben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a férfi ügyvédje. Barabás Éva elmondta, védence nem kötött egyezséget az ügyészséggel, azt pedig tagadja, hogy ő szerepel abban a videóban, amelyben korrupciós pénzeket számolnak.
Az óbudai korrupciós ügy egyik szereplőjének, P. Gábornak az ügyvédje reméli, hogy védencének szeptemberben már nem hosszabbítják meg a letartóztatását. Szerinte ugyanis a kényszerintézkedésre semmi szükség. Barabás Éva a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a bíróság a bizonyítási eljárás esetleges befolyásolásának veszélye miatt rendelte P. Gábor letartóztatását.
Ha bárki bármit befolyásolni akart volna, azt már régen megtehette volna, de nem történt ilyen és az ügyészség sem tudott ilyet felmutatni egyik gyanúsított esetében sem

– hangsúlyozta.
Kitért arra, hogy az ügy gyanúsítottjainak többsége szabadlábon védekezhet, ők megkaphatják a teljes nyomozati iratot, azt kezdenek vele, amit akarnak, esetükben nem tett indítványt az ügyészség kényszerintézkedés alkalmazására. Sérelmezte azt is, hogy míg a sajtó megszerezte a nyomozati dokumentumokat, ügyfelének az iratmegismerési jogát az ügyészség továbbra is korlátozza.
A gyanú szerinti állítólagos vesztegetővel szemben, aki egyébként első körben tagadta a bűncselekmény elkövetését, az ügyészség soha semmilyen kényszerintézkedésre nem tett indítványt
– nehezményezte az ügyvéd. Barabás Éva hozzátette, hogy ez a személy nem sokkal később egyezséget kötött az ügyészséggel, korábbi tagadása ellenére beismerő vallomást tett és lényegében az ő terhelő vallomása alapján került sor Czeglédy Gergő alpolgármester meggyanúsítására.
Az ügy részleteiről nem kívánt beszélni, de mint mondta, az ügyészség a gyanúsítottakat terhelő bizonyítékok java részét különböző alkuk útján szerezte be. Elárulta továbbá, hogy a vádhatóság a védencének is felajánlotta az egyezségkötés lehetőségét, amitől azonban P. Gábor elzárkózott.
A teljes írást a Magyar Nemzet oldalára kattintva tudják elolvasni.
Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: MTVA/Róka László