Pesti Srácok

A miniszterelnök is gratulált Krausz Ferencnek - A Nobel-díjas fizikus vette át idén a Magyar Szent István Rendet

null

"Méltó helyre került a Magyar Szent István Rend. Gratulálunk, Krausz Ferenc!" - írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, miután Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.

A kormányfő azt írta a Facebook oldalán, hogy

Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta. A köztársasági elnök hozzátette:
- hangsúlyozta. Az államfő hozzátette: mindez azért következhetett be, mert volt valaki, aki kitartó munkájával, zseniális meglátásaival lépést tartott a nemzetközi tudománnyal, majd egy ponton az élre tört és egyedit alkotott.
- mutatott rá Sulyok Tamás. Emlékeztetett: sok magyart ismerünk, akit tudása, tehetsége és szorgalma emelt magasra, akinek sikerült akadályokat leküzdenie. Alkotásaikkal, találmányaikkal fontosak lettek hazánk és sokak számára, a legmagasabbra azonban csak kevesen érhettek el.
- hangsúlyozta, hozzátéve: eredményeinek köszönhetően az emberiség sorsát formáló kérdésekben előrébb léptünk. - méltatta az államfő Krausz Ferencet.

A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is párját ritkító csapatot felépítenie.

Forrás: MTI
PestiSracok facebook image