Pesti Srácok

A német belügyminiszter törvényi szigorítással vetne gátat a késes támadásoknak

A német belügyminiszter törvényi szigorítással vetne gátat a késes támadásoknak

Törvényi szigorítással kell gátat vetni a késsel elkövetett bűncselekményeknek - jelentette ki a Bild című lap vasárnapi kiadásának adott interjújában a német belügyminiszter.

Nancy Faeser arra reagált, hogy a német szövetségi rendőrség adatai szerint a vasútállomásokon az első félévben regisztrált 380 késes támadás emelkedést mutat ahhoz képest, hogy tavaly 650 ilyen támadást jegyeztek fel az egész év alatt. A mozgó vonatokon késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma 2023-ban 196 volt, az idei első félévben 84. A belügyminiszter elmondta, hogy a kidolgozandó új törvény 12-ről 6 centiméterre csökkentené a közterületen legálisan tartható kések pengeméretét, a rugós- és behúzható pengéjű kések viselését és használatát pedig teljesen betiltaná.

Noha Németországban már a jelenleg hatályos közlekedési törvény is tiltja az utasokra veszélyes tárgyaknak és anyagoknak a tömegközlekedési eszközökön való szállítását, a 16 német tartomány belügyminisztere a közelmúltban arra kérte a belügyminisztert, hogy egy új törvénnyel országos szinten is tegye egységessé a szabályozást.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/DPA/Daniel Bockwoldt)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?