Pesti Srácok

Az FPÖ szerint az osztrák zöld-baloldali kormány trükközik a migrációs adatokkal, és alig küld haza bevándorlót

null

Míg afgán és szíriai menedékkérők 30 ezer kérelmet nyújtottak be Ausztriában, addig csak elenyésző részüket, konkrétan 15 szíriait és 9 afgánt deportáltak – többek közt ezzel indokolta az FPÖ, hogy a jelenlegi osztrák kormány durván manipulálja a bevándorlási adatokat.

A The European Conservative cikkében számol be arról, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) az illegális bevándorlók kitoloncolásáról szóló legújabb jelentés kapcsán azzal vádolta meg a kormányzó konzervatív-zöld kormánykoalíciót, megtévesztő adatokat publikáltak. A Gerhard Karner belügyminiszter neve alatt megjelent dokumentum szerint ugyanis Ausztriából 2024 első felében 6553 embert toloncoltak ki, ebből 3080-an önként távoztak az országból, 3473-at pedig hatósági erőszakkal toloncoltak ki – a kiutasított személyek 44 százaléka követett el bűncselekményt Ausztriában. Erre reagálva Hannes Amesbauer, az FPÖ képviselője újságíróknak arról beszélt, a számok azt mutatják, hogy

Az FPÖ sokszor hangsúlyozza: a jelenlegi osztrák kormány 2020 óta kormányzása során 240 ezer illegális bevándorló érkezett Ausztriába. Amesbauer elmondta: ha pártja kormányra került a szeptember végi parlamenti választások eredményeképpen,

PestiSracok facebook image

Forrás: EC/mandiner.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.