Pesti Srácok

Bajban a hisztikézők, mert Bezzegrománia is bevezette az iskolai telefontilalmat

null

Romániában korlátozzák a 2024-25-ös tanévtől kezdődően a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon - egyebek mellett ezt tartalmazza a diákok jogait és köteleségeit szabályozó új miniszteri rendelet, amely hétfőn jelent meg a román közlönyben.

A rendelet szerint a diákok bevihetik ugyan mobiltelefonjaikat az iskolába, de a készülékeket minden osztályteremben egy erre a célra kialakított "biztonságos" tárolóban kell elhelyezniük, amelyhez csak az osztályfőnöknek, az igazgatónak vagy távollétükben az ügyeletes tanárnak van hozzáférése. Amennyiben a diák megszegi a tilalmat, a pedagógus "átveheti" a telefont, amelyet még aznap, a tanórák után - kötelező módon - nem a diáknak, hanem a szülőknek vagy a hivatalos gyámnak szolgáltat vissza. A mobileszközök tanórákon történő használatát egyébként már a román közoktatási törvény is tiltotta, anélkül, hogy a tilalom megszegésének következményeiről rendelkezett volna.

A diákok jogállásáról szóló miniszeri rendelet másik újdonága, hogy lehetővé teszi azoknak a diákoknak a kiküldését az óráról, akik viselkedésükkel zavarják a tanítást. Az osztályból magaviseletük miatt eltávolított diákokat nem írják be hiányzónak, de egy erre a célra kialakított, "biztonsági kamerával megfigyelt" elkülönítőbe kell menniük, ahol az iskolai kisegítő személyzet felügyelete mellett "többletfeladatokat" kell elvégezniük.

Az Edupedu oktatási szakportál azt írta a rendelkezésről, hogy minden tanintézménynek ki kell jelölnie egy külön termet az említett "iskolai fogda" számára.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.