Pesti Srácok

Ebben az évben eddig 93, 15 évnél fiatalabb gyereket gyanúsítanak gyilkossági kísérletekben való részvétellel Svédországban

Ebben az évben eddig 93, 15 évnél fiatalabb gyereket gyanúsítanak gyilkossági kísérletekben való részvétellel Svédországban

Svédországban több, mint háromszorosára emelkedett a tavalyi évhez képest azoknak a 15 év alatti gyerekeknek a száma, akiket gyilkossági kísérletben való részvétellel gyanúsítanak, derült ki az ügyészség friss adataiból – adta hírül a Magyar Nemzet a svéd Fria Tidelre hivtkozva. Ebben az évben, júliusig bezárólag, nem kevesebb, mint 93, 15 évnél fiatalabb gyereket gyanúsítottak meg ilyen ügyekkel kapcsolatban, míg 2023 azonos időszakában csupán 26 személyt – jelentette az SVT.

A svéd rendőrség szerint ezeknek az úgynevezett „gyerektorpedóknak” a toborzása már nagy erőkkel zajlik a közösségi média és a titkosított alkalmazások révén.

– mondta Carin Götblad, a NOA rendőrségi vezetője, utalva arra, hogy egyre több fiatal vonódik be gyilkossági kísérletekbe. Így fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Carin Götblad már hosszú ideje küzd a szervezett bűnözés terjedése ellen, és tapasztalatai szerint egyre több átlagos, jó körülmények között élő gyerek is részt vesz ezekben a bűncselekményekben. Hozzátette: tavaly körülbelül kétszáz erőszakos cselekményt sikerült megakadályozni. A jövőbeli bűnözőket gyorsan toborozzák az online térben, ahol a merényleteket hirdetik a közösségi médián keresztül, illetve olyan alkalmazásokban, mint például a Telegram. Az elkövetők jelentős pénzösszegeket, akár egymillió koronát is kereshetnek vele. Azonban a kockázatok is magasak.

– figyelmeztetett Hanna Paradis. Lisa Dos Santos ügyész pedig hangsúlyozta, mennyire fontos lenne, hogy a gyerekek ne férhessenek hozzá ezekhez az alkalmazásokhoz, és felszólította a szülőket, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak gyermekeik okostelefon-használata kapcsán.

– mondta az SVT-nek. A rendőrség és az ügyészség arra is rámutatott, hogy az ilyen alkalmazásokat üzemeltető cégeknek nagyobb felelősséget kellene vállalniuk, hogy megakadályozzák az ilyen jellegű bűncselekményeket a platformjaikon. „Számtalan gyilkosságot segítettek elő. Szeretnénk nyomást gyakorolni ezekre a technológiai cégekre, hogy ne engedjék meg az ilyen tevékenységeket a felületeiken” – magyarázta Lisa Dos Santos az SVT-nek.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy amikor más kultúrák jelennek meg egy országban, olyan vallási és törzsi alapú szerveződések, amelyek csupán erőforrásnak tekintik az eredeti közösséget, akkor a legkönnyebb célpontok kiválasztása természetes. A nők kihasználása, terrorozálása, a gyerekek felhasználása a bűnözői tevékenységek során sajnos adja magát. Úgy tűnik a nagy csodálkozásból és az ellenállás teljes hiányából, hogy a bevándorlás közismet következményei nem csak a svéd lakosságot, de a kormányzatot és a hatóságokat is teljes meglepetésként érték.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Henrik Montgomery)

Ajánljuk még