Pesti Srácok

Elhunyt Alain Delon

Elhunyt Alain Delon

88 éves korában meghalt Alain Delon francia színész, a hatvanas évek egyik legnagyobb európai sztárja. Az örök sztárok egyike volt, abból a korból, amikor még úgy tűnhetett, hogy Európa a világ közepe.

88 éves korában meghalt Alain Delon – jelentette be a színész három gyermeke vasárnap az AFP hírügynökség szerint.

Alain Delon 1935. november 8-án született. Az iskolában nem igazán voltak jó eredményei, ezért - vagy önszántából, vagy hentes apja akaratának engedelmeskedve, a források megoszlanak - önként jelentkezett a francia tengerészetbe. Az ötvenes években, akkor még Indokínának hívott dél-ázsiai területen szolgált, de a saját maga és sajtósai által terjesztett legenda szerint a több éves szolgálatból legalább egyet fogságban töltött, büntetésként a különböző kihágásaiért. Miután távozott a seregből, Párizsban keresett munkát, dolgozott pincérként és portásként is, a francia sajtó szerint már itt összeismerkedett olyan, kevésbé illusztris emberekkel, akikkel a barátsága meghatározta az életét.

Delon számára az áttörést az jelentette, amikor megismerte Yves Allégret rendezőt, aki felbérelte egy mellékszerepre az 1957-es Amikor az asszony összezavarodik című drámára. Allégret ezt a tanácsot adta a kamera előtt tapasztalatlan Delonnak:

PestiSracok facebook image

A markáns kék szemekkel bíró, jóképű színésznek pár jelentéktelen francia film után az 1960-as Ragyogó napfény hozta meg az ismertséget, a Patricia Highsmith regényéből készült thrillerben ő alakítja a szélhámos Tom Ripleyt, azt a figurát, akit később Dennis Hooper és Matt Damon is eljátszik, az utóbbi az 1999-es A tehetséges Mr. Ripleyben. A film után Delon keresett lett az európai filmgyártásban, az olasz Luchino Visconti leszerződtette címszereplőnek a Roccó és fivéireihez, illetve ő alakíthatta a főszerepet Monica Vitti mellett Michelangelo Antonioni modernista mesterművében, a Napfogyatkozásban is - írja összefoglalójában az Index.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?