Pesti Srácok

Emlékkeresztet állítottak a második világháborúban elesett magyar hősöknek a Csíki-havasokban

Emlékkeresztet állítottak a második világháborúban elesett magyar hősöknek a Csíki-havasokban

Emlékkeresztet állítottak vasárnap a második világháborúban elesett magyar hősöknek a Csíki-havasokban, a Csíkbánkfalva feletti Óriás-tetőn - számolt be a Székelyhon.ro erdélyi hírportál.

Az emlékkereszt a térségben nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. augusztusában vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet, akik közül 31-et név szerint is azonosítottak a kezdeményezők. A székelyföldi hírportál által közölt névsor szerint néhányan közülük a mai Magyarország területéről származtak. Az emlékkereszt felállítását Kovács István Lehel egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) korábbi elnöke kezdeményezte.

-idézte a Székelyhon Kovács István Lehelt.

PestiSracok facebook image

A tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tetőre gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni, a résztvevők egy része gyalog zarándokolt el az emlékhelyre, ahonnan a beszámoló szerint Csíksomlyóra is rálátni.

Az ünnepségen Kovács ismertette a keresztállítás történetét és felolvasta annak a 31 hősnek a nevét, akiket sikerült azonosítani, hogy az Óriás-tetőn hunytak el 1944 augusztusában. A köszöntők után a 81 éves Berszán Lajos plébános, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapítója tartott tábori szentmisét. A Keleti-Kárpátokban 1944. augusztusában történt eseményeket és hatásaikat Illésfalvi Péter történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója ismertette. Mint közölte, több százra tehető azoknak a száma, akik az Úz völgyében, illetve a környékbeli hegyekben vívott harcokban hunytak el nyolcvan évvel ezelőtt - írta a Székelyhon. Az Óriás-tetőn álló emlékkereszt 2,5 méter magas, fesztávja 1,6 méter. Húsz centiméteres kemény tölgyfából készítette Sass Attila csíkkozmási asztalos. Rajta A HAZÁÉRT 1944 felirat olvasható.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.