Pesti Srácok

Eszményi vívással olimpiai döntős a magyar férfi párbajtőrcsapat! - Elődöntő: Magyarország-Franciaország 45:30

null

Elképesztő teljesítménnyel, brutális vívással legyőzte a nagy esélyes franciákat a magyar férfi párbajtőr-válogatott. Ezzel a Siklósi-Koch-Andrásfi-Nagy összetételű magyar párbajtőr-csapat az olimpiai aranyéremért vívhat majd ma este, a címvédő japán válogatott ellen.

A vártnál rosszabbul alakult egyéni verseny után a csapatversenyben szerették volna kiküszöbölni a csorbát férfi párbajtőrözőink. A Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összetételű magyar kvartett nem titkoltan az éremszerzésért érkezett Párizsba, sőt, a világranglista-helyezések és az elmúlt évek eredményei alapján a legfényesebb éremre is volt esélye csapatunknak. Az első lépést ehhez Kazahsztán ellen kellett megtennie együttesünknek, amit gond nélkül meg is tett (45:30 a tusarány ide), így a házigazda franciák ellen vívhattak a döntőbe jutásért. Az esélyesek a hazaiak voltak, és nemcsak a házigazda létük okán, hanem azért is, mert Franciaország ugyanúgy uralkodó nemzete ennek a fegyvernemnek, mint a mieink a férfi kardnak. A legutóbbi négy olimpiából hármat a gallok nyertek, és ennek a viadalnak is ők voltak az első kiemeltjei és első számú esélyesei.

Első harmad

Andrásfi Tibor és Yannick Borel vívta az első asszót és az első perc lement bevitt találat nélkül, így mindketten sárga lapot kaptak. Együttes találattal indítottak, majd Andrásfi egy remek támadás végén egylámpással szerzett előnyt. Mivel újabb tust egyikük sem vitt be, így Siklósi Gergely magyar vezetésnél kezdett vívni Cannone ellen. Három éve, Tokióban az egyéni verseny olimpiai döntőjében találkozott a két vívó. Az első tus Siklósié volt, majd jött egy együttes (4:2). Cannone egylámpással szépített, de ismét Siklósi következett, szintén egylámpással (5:3). Újabb tusváltás után maradt a két találatnyi előny (6:4). Koch Máté lépett a pástra, Mideltonnal vívott. Az első találat a hazai vívóé volt, majd Koch következett, szintén egylámpással. Közelharc utáni tus következett, a francia tudta bevinni, így az asszó felénél egy tusra feljöttek (7:6). Koch remek helyzetfelismeréssel lábat talált, és a következő tus is az övé volt, ráadásul egylámpás, így először a mérkőzésen hárommal vezettünk (9:6). Koch Máté nem elégedett meg ennyivel, és még egy tust bevitt, így 10:6-nál jött a második kör.

PestiSracok facebook image

Második harmad

Andrásfi Tibor 5:2-re nyerte saját asszóját, szenzációsan vívott, amit mindennél jobban jelzett, hogy elhalkult a Grand Palais közönsége, a hét tusos vezetésünk láttán (15:8). A páston ismét Koch következett, Borel ellen. Koch Máténak akár az eredmény tartása is elegendő lehetett volna, de nem elégedett meg ennyivel az első perc végén már 20:11 volt ide. Borel azért próbálkozott, igazán találatgazdag asszó lett, de 9:8-ra Koch nyert, így amikor Midelton és Siklósi pástra lépett, nyolccal vezettünk (24:16). Siklósi két egylámpás találatával kezdődött az asszó, ami után Midelton is betalált kétszer, de Siklósi ismét egylámpással jelentkezett. Majd következett újabb két Siklósi-tus, így elképesztő 30:18-as eredménynél következett a harmadik harmad.

A magyar férfi párbajtőr-válogatott fantasztikus vívással jutott be az olimpiai döntőbe.<br />Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyar férfi párbajtőr-válogatott fantasztikus vívással jutott be az olimpiai döntőbe.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Harmadik harmad

Koch Máté immáron a becserélt Allegrével asszózott. Koch Mátét ez sem zavarta meg, egylámpással kezdett, majd másodszor is eltalálta Allegrét (32:18). Allegre szép tussal javított az eredményen francia szempontból, de az idő ment, az asszó zajlott, miközben egy-egy felváltott találattal maradt a különbség, majd Koch két tussal megnyerte az asszót (35:21). Tizennégy tussal vezettünk, vagyis Andrásfi Tibor már tényleg páholyban léphetett pástra Midelton ellen. A francia három tussal indított, de ezek lassan jöttek, így lassan az asszó feléhez értünk. Andrásfi közelharc utáni tusát követően tucatnyi találat előnyünk volt (36:24). Andrásfi azért nem akart lemaradni a társaktól, így csakhamar egyenlő volt az asszó. Két egylámpás után egy tusra voltunk a negyvenedik magyar találattól, ami után jöhetett Siklósi záróasszója. A Borel elleni záróasszó egy csodálatos fináléja lett ennek a félelmetes meccsnek. Siklósi Gergely utolsó találatával meglett a döntő!

Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely (b-j) olimpiai döntőt vívhat Párizsban!<br />Fotó: MTI/Illyés Tibor
Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely (b-j) olimpiai döntőt vívhat Párizsban!
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ihletett vívással, minden képzeletet felülmúló győzelmet aratott válogatottunk (45:30), így az aranyéremért vívhatnak ma este fél kilenckor a Grand Palaisban, a címvédő Japán ellen!

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.