Pesti Srácok

Feladta magát egy olasz ápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős betegét

Feladta magát egy olasz ápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős betegét

Feladta magát Olaszországban egy betegápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős ápoltját – adta hírül pénteken a Corriere della Sera című olasz napilap internetes felületén.

A tájékoztatás szerint a 48 éves férfi csütörtökön jelentkezett a dél-olaszországi Caserta városának egyik rendőrőrsén.

– mondta a férfi. A La Repubblica című lap szerint a gyanúsított azt mondta, hogy idős és gyógyíthatatlan beteg áldozatait "meg akarta szabadítani a szenvedésüktől".

PestiSracok facebook image

A Corriere della Sera szerint a négy idős ember, aki a férfi gondjaira volt bízva, mind daganatos megbetegedésben szenvedtek. A férfi a számukra felírt gyógyszerek, köztük a fájdalomcsillapítók túladagolásával gyilkolt. Eddig két áldozatát sikerült azonosítani: egy 95 éves férfit, aki idén márciusban halt meg, és egy 88 éves férfit, aki 2023 decemberében hunyt el. A Campania tartományban történt haláleseteket nem tartották gyanúsnak, tekintettel az elhunytak egészségi állapotára. A másik két haláleset 2014-ben történhetett, az egyik Nápoly térségében, a másik a Rómához közeli Latina városában, de ezekben az esetekben az áldozatokat még nem azonosították.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.