Pesti Srácok

Gól nélkül nem lehet nyerni, a visszavágón kell kivívnia a továbbjutást a magyar bajnoknak... - Labdarúgó Európa Liga-selejtező: Ferencváros–Borac Banja Luka 0–0

null

Továbbra is hadilábon áll a góllövéssel a magyar bajnok Ferencváros, így nem sikerült előnyt szereznie a labdarúgó Európa Liga playoff-körének első mérkőzésén a bosnyák Borac Banja Luka ellen. Borítékolható, hogy kemény visszavágó vár a mieinkre egy hét múlva Boszniában.

A második számú európai kupasorozat, az Európa Liga főtáblája a tét a magyar bajnok Ferencváros és a bosnyák Borac Banja Luka párharcának. Miután a Fradi a dán bajnok elleni vereség miatt lemaradt a BL-főtábláról, így mindenképpen ott szeretne lenni legalább az EL-főtáblán. Igaz, a szép menetelést bemutató bosnyákok célja is ugyanez volt. A mieinknél Pascal Jansen vezetőedző az általa leginkább favorizált alapcsapaton csak egy helyen változtatott, azt is kényszerűségből, a piros lapja miatt eltiltott Raul Gustavo helyén Knoester kezdett. Elöl ugyanakkor az Eb-n elszenvedett súlyos sérülése után felépülő Varga Barnabás tudta vállalni a játékot, így bízhattunk abban, hogy a kissé döcögős támadójáték eredményesebbé válik majd. A Ferencváros vezetőedzője egyébként a legutolsó pillanatban is megejtett egy változást a párharcra benevezett keretben, ugyanis kihagyta onnan az eredetileg jelen lévő Szevikjant, és helyére a frissen igazolt surinami Misidjant nevezte. Ami a vendégeket illeti, igazi „jugoszláv” csapatnak nevezhető Mladen Zizovic együttese, hiszen keretében a többségében lévő bosnyákok mellett szerb, horvát, szlovén, montenegrói és macedón légiós is található.

Összeállítások

Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Knoester, Ramírez – Abu Fani, Rommens – Traoré, Zachariassen, Ben Romdan – Varga B. Borac: Manoljovics – Kvrzic, Meijers, Carolina, Vukcsevics – Grahovac, Skorub – Kulasin, Savic, Sreckovics – Lukic.

PestiSracok facebook image
Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Első félidő

Egy-egy helyzettel indult a találkozó, de az egyik oldalon Ben Romdan lesre futott, a másikon pedig Carolina lövése messzire elkerülte a kaput. Az eseménytelen, de legalábbis kapura veszélytelen percek után kissé beleerősített a Fradi és előbb Varga Barnabás került helyzetbe, majd szabadrúgást is lőhetett a zöld-fehér együttes, de nem sikerült vezetést szerezni. A félidő felénél Knoester fejelt egy kis szöglet után, de Manoljovics bravúrral védett. A 29. percben Traoré remek egyéni akcióját láthattuk, kár, hogy ballábas lövése fölé szállt. A Fradi igyekezett nyomás alatt tartani az ellenfelét, ami részben sikerült is, a Borac csak alkalmanként jött ki a saját térfeléről, ám komoly helyzet a zöld-fehérek előtt sem adódott, mert a beadások, amivel a mieink próbálkoztak, többnyire pontatlanok voltak. A félidő végén kétszer is veszélyeztettek a bosnyákok, ezek közül Savic lövése volt a veszélyesebb, Dibusznak nagyot kellett nyújtóznia, hogy kitenyerelje a felső sarokba tartó labdát. A félidő utolsó momentuma Varga Barnabás előtt adódott, szépen fordult le védőjéről, ballábas lövését azonban kivédte Manoljovics.

Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

A szünetben egyik tréner sem látott okot a változtatásra, így nem volt csere. A játék lüktetése nem alakult ki rögtön, csak nyolc perc elteltével veszélyeztetett először a magyar bajnok, Ben Romdan jól helyezett lövését azonban a bosnyákok hálóőre kiütötte. Öt perccel később Abu Fani próbálkozott, de nagyon rosszul célzott. A 60. percben azonnal hármat is cserélt Pascal Jansen, Varga, Ben Romdan és Abu Fani lejött, Pesics, Maiga, valamint az új igazolás, Misidjan állt be. Ezek után nem sokat várt a változtatással a bosnyákok edzője sem, náluk Sreckovics helyére Cavic állt be. Jansen cseréi mutatták, hogy elégedetlennek volt a támadójátékkal, hiszen csak Zachariassen és Traoré maradt a pályán a támadásért elsődlegesen felelő játékosok közül. A játék képe érdemben nem változott, próbált támadni a Fradi, de csak Zachariassen lövése tudott veszélyt teremteni. A 70. percben a balszárnyon változtatott a Fradi mestere, Ramírez helyére Civic jött.

Adama Traoré (b), a Ferencváros és Stefan Savic, a Borac játékosa a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 4. fordulójában játszott Ferencváros-Borac Banja Luka mérkőzésen a Groupama Arénában.<br />Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Adama Traoré (b), a Ferencváros és Stefan Savic, a Borac játékosa a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 4. fordulójában játszott Ferencváros-Borac Banja Luka mérkőzésen a Groupama Arénában.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Időközben a mérkőzés hajárához érkeztünk, de csak két újabb bosnyák cserét jegyezhettünk fel, hazai gólt sajnos nem. Pedig jó lett volna előnnyel menni a visszavágóra. A 82. percben Zachariassen helyett Kady folytatta, az Újpest ellen kezdő Gruber Zsombor ezúttal tehát nem kapott lehetőséget a támadószekcióban. Sokatmondó volt, hogy az utolsó percekben szórványosan füttyszó is hallatszott a nézőtérről, a csapatot egyébként végig szívvel-lélekkel biztató tábor kifejezte nemtetszését. Ezért nem is lehetett kárhoztatni az "ezerfejű Cézárt", mert továbbra is meddő a zöld-fehérek támadójátéka. Az akarással nincs gond, a kezdeményezőkészség is megvan, de a befejezésekkel most már mérkőzések óta bajok vannak. S amíg a hétvégi, Újpest elleni csúcsrangadón végül sikerült bepréselni a győztes gólt, ez ma sajnos elmaradt.

A gól nélküli döntetlennel a Fradi nem könnyítette meg saját dolgát az egy hét múlva következő visszavágóra. Kijelenthető, hogy a bosnyákok otthonában pokoli nehéz feladat vár a magyar bajnokra, és az elmúlt mérkőzéseken látottaknál lényegesen eredményesebb támadójáték kell majd a mieinktől, amennyiben ott akarnak lenni az Európa Liga főtábláján.

Vezető kép: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.