Pesti Srácok

Hámori Luca édesapja is megszólalt a magyar bokszoló mérkőzése után (Videó)

Mint ismert, Hámori Luca egyhangú pontozással kikapott Imane Heliftől az olimpiai negyeddöntőben a női ökölvívók 66 kilogrammos versenyében, ezzel az ötödik helyen zárt Párizsban. A magyar bokszoló a mérkőzés után köszönetet mondott többek között a kőszegi szurkolóinak is, az ellenfelének pedig további sok sikert kívánt. Hámori József a HírTv kérdésére elmondta, hogy feleségével együtt féltették Lucát, aki minden tőle telhetőt megtett az utolsó összecsapáson is.

"Örülünk, hogy a kislányunk ezt a csodálatos eredményt el tudta érni (...) komoly munkát végeztek a felkészülés során, ahogyan az olimpián is" - fogalmazott büszkén Hámori József, a magyar olimpikon édesapja. Mint mondta, Luca minden tőle telhetőt megtett az utolsó meccsén is. Hozzátette:

Hámori József elmondta, hogy féltették a Lucát, de megoldotta a feladatát. Riporteri kérdésre azt is elárulta, hogy a magyar bokszoló rengeteget készült az olimpiára. "Amióta megszerezte a kvótát, ő csak erre tette fel minden pillanatát, (...) a nap 24 órája az olimpiáról szólt és az olimpiai felkészülésről" - fogalmazott a birkózó édesapa.

PestiSracok facebook image

Ismeretes, Hámori Luca ellenfelét Imane Helifet tavaly a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (IBA) kizárta a világbajnokságon, miután egy teszt kimutatta, hogy Y-kromoszómával is rendelkezik, és tesztoszteron szintje is magasabb. Az olimpián azért szerepelhet, mert az IBA és a NOB közötti feszültség miatt nem az ökölvívó-szövetség, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által felkért különbizottság rendezi meg a tornát az ötkarikás játékokon már Tokió óta.

nyilatkozta Hámori Luca az M4 Sportnak. "Mérhetetlenül büszke vagyok a húgomra" - mondta testvére, Hámori Ádám, aki felnőtt kategóriában több mint tízszeres magyar bajnok, három évvel ezelőtt visszavonult. Hámori Luca tízévesen kezdte el az ökölvívást, Kőszegen él és edz, a 23 éves sportoló a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület kiválósága.

Forrás: HírTv; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.