Pesti Srácok

Ismét Orbán Viktort idézte Donald Trump

null

Donald Trump sajtótájékoztatóval, Kamala Harris Joe Bidennel közösen tartott gazdasági témájú választási fórummal folytatta kampányát csütörtökön.

Donald Trump a New Jersey állambeli Bedminsterben működő golfpályáján tartott sajtótájékoztatót, amelyen a Biden-Harris adminisztráció idején tapasztalt áremelkedésekről beszélt, és azt ígérte, hogy hatalomra kerülése esetén egyik első intézkedése lesz az energia- és üzemanyagárak csökkentése. A volt elnök a demokraták inflációellenes elképzeléseit "kommunista jellegű" árszabályozási tervnek nevezte, és ismét radikális baloldaliként emlegette demokrata elnökjelölt ellenfelét.

A Biden-Harris adminisztráció gazdaságpolitikájának eredményeként említette az energia-, üzemanyag-, és élelmiszerárak három és fél év alatti 20-50 százalék közötti emelkedését, valamint a reáljövedelem csökkenését, és az amerikai állampolgárok eladósodottságának fokozódását.

Fotó: MTI/EPA/Sean Meyers

Azt állította, hogy az elmúlt években teremtett munkahelyek nagy részét migránsok töltötték be. Hangsúlyozta, hogy

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van bevándorlókra, de ennek rendezett és legális formában kell történnie. Az ukrajnai és közel-keleti háború lezárásával összefüggésben a volt elnök ismét idézte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, akinek azon a szavait említette, hogy

Fotó: MTI/AP/John Bazemore

Kamala Harris demokrata elnökjelölt csütörtökön Maryland államban egy közösségi főiskolán tartott választási eseményt, aminek középpontjában a megélhetési kérdések álltak, többi között a gyógyszerek ára. A kampányrendezvény egybeesett a Fehér Ház bejelentésével arról, hogy megállapodás született gyártókkal több népszerű gyógyszer árának csökkentéséről az idősek egészségbiztosítási programja (Medicare) keretében. Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint a megállapodás a 65 év felettiek állami egészségbiztosítási programjában finanszírozott 10 legnépszerűbb gyógyszer áráról szól, aminek támogatására a Medicare részeként 50 milliárd dollárt költött a szövetségi költségvetés.

Kamala Harris alelnök oldalán feltűnt Joe Biden elnök, aki július 20-án alelnökét támogatva lépett vissza választási indulástól. Az eseményen Joe Biden úgy fogalmazott, hogy alelnökéből rendkívül jó elnök válik majd, míg Kamala Harris megtiszteltetésnek nevezte, hogy alelnökként Joe Bidennel közösen szolgálhatott. A két politikus Joe Biden elnökjelölti visszalépése óta első alkalommal jelent meg együtt a nyilvánosság előtt. A tervek szerint Joe Biden jövő héten ellátogat a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójára is, amit Chicagóban tartanak augusztus 19. és 22. között.

Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

A demokrata párti delegáltak augusztus első napjaiban már távszavazáson leadták a szavazataikat, és így Kamala Harris hivatalosan elnökjelöltté vált már a konvenció előtt. A négynapos esemény ugyanakkor politikai értelemben fontos a demokratáknak, akik Kamala Harris színrelépése óta visszanyerték korábbi támogatottságukat.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szoros állást mutatnak Kamala Harris és Donald Trump támogatottsága között. A közvélemény-kutatások elemzésével foglalkozó Real Clear Politics csütörtöki összegzése szerint az elmúlt időszak felméréseinek átlagát tekintve országosan Kamala Harris 1 százalékponton belüli előnyben van Donald Trumppal szemben. Csütörtökön jelent meg a Fox News friss felmérése, ami 1 százalékpontos előnyt mutat Donald Trump javára, a Rasmussen Reports felmérése Donald Trump 4 százalékpontos vezetését jelzi, ugyanakkor az Emerson kutatása szerint Kamala Harris vezet 4 százalékponttal Donald Trump előtt.

Egy másik közvéleménykutatás, a Cook Political Report az elnökválasztás kimenetele szempontjából meghatározó államokban készült, ami Kamala Harris kismértékű előnyét mutatja Arizona, Michigan, Wisconsin és Pennsylvania államban, míg Georgia államban egyenlő támogatottságot, Nevadában pedig Donald Trump enyhe előnyét jelzi. Csütörtökön az alelnökjelöltek vitájának időpontját is bejelentették, ami szerint Tim Walz demokrata és J. D. Vance republikánus jelölt október 1-jén a CBS országos televízió szervezésében vitázik majd. A két politikus a közösségi médiában közzétett posztban erősítette meg, hogy elfogadja a meghívást.

Forrás: MTI; Fotó: Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus párti elnökjelölt az észak-karolinai Asheville-ben tartott kampánygyűlésén 2024. augusztus 14-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. MTI/EPA/Sean Meyers

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.