Pesti Srácok

Jelentősen nőtt a Magyarországon előállított bioüzemanyagok mennyisége

null

Már évi több mint 200 ezer tonna bioüzemanyag előállítására képes a Mol résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt. – közölte szombaton a Mol.

A biodízel nemzetközi napja alkalmából kiadott közleményben azt írták, hogy a Mol-csoport a "shape tommorrow" elnevezésű hosszú távú stratégiája révén egyre nagyobb hangsúlyt fektet az olyan megújuló üzemanyagokra, mint a biodízel, amelyet növényi olajokból, állati zsírokból, használt sütőolajból vagy hulladékból állítanak elő, a körforgásos gazdaság bekapcsolása pedig fokozza a bio- és hulladék anyagáramok hozzájárulását a termeléshez. Felhívták a figyelmet arra, hogy a bioüzemanyagok használatával nemcsak a légkörbe jutó szén-dioxid mennyisége csökken, hanem a bekevert komponens mennyiségének arányában enyhül a közlekedés, és ezen keresztül a gazdaság kőolajfüggősége is. Kiemelték: egy tonna biodízel mintegy két-három tonna szén-dioxidot takarít meg a fosszilis gázolajhoz képest.

A Mol-csoport kilenc országot lát el olyan üzemanyaggal, amelybe – több százezer tonna mennyiségben – biodízelt vagy bioetanolt, adott esetben egyéb megújuló eredetű anyagokat is kever. A Mol 2008 óta van jelen a biodízel gyártásban a résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt. révén, amely mára évi több mint 200 ezer tonna kapacitásával jelentősen megnövelte a Magyarországon előállított bioüzemanyagok mennyiségét. A kapacitás negyedét az úgynevezett fejlett biodízel teszi ki, amely különböző típusú és eredetű zsíros hulladékok, például a használt étolajok, állati zsiradékok vagy a növényi olajgyártásból származó maradékok feldolgozását is lehetővé teszi.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy 2011 óta a használt konyhai zsiradékot a kijelölt Mol-töltőállomásokon is le lehet adni, így a lakosság közreműködésével 2023 első fél évéig mintegy 3 ezer tonna használt sütőolaj gyűlt össze. Ezt követően a MOHU a koncesszió indulásával megtöbbszörözte ezt a mennyiséget: már 2023 második felében mintegy 6 ezer tonna használt sütőolajat gyűjtött össze, hiszen minden hulladékudvaron le lehet már adni a használt sütőolajat is. Felidézték: 2022-ben a Budapest Airporttal, a Wizz Airrel és a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.-vel együttműködve megkezdte a Mol a fenntartható repülőgép-üzemanyag kereskedelmi tesztelését is.

PestiSracok facebook image

A közlemény szerint a világ egyre növekvő energiaigénye miatt egyre változatosabb üzemanyag-portfolióra lesz szükség, ezért a Mol a bioüzemanyagok mellett számos további technológiát tesztel. A vállalat idén áprilisban adta át a Dunai Finomító új zöldhidrogén üzemét, ahol évi 1600 tonnát termelnek az energiahordozóból, hogy azt az üzemanyaggyártás során használják, ezzel évente mintegy 25 ezer tonnával csökkentve a finomító szén-dioxid-kibocsátását.

A Mol-csoport nemzetközi, integrált olaj-, gáz-, petrolkémiai és fogyasztói kiskereskedelmi vállalat, több mint 30 országban van jelen, összesen 24 ezer munkavállalót foglalkoztat. Három finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc irányítás alatt Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, valamint csaknem 2400 töltőállomásból álló hálózattal rendelkezik Közép- és Délkelet-Európa 10 országában. Jelenleg 8 országban folytat termelési tevékenységet és 9 országban van kutatási eszköze.

A Mol pénteken azt közölte, hogy a csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 300,1 milliárd forint (825 millió dollár) volt az idei második negyedévben, megduplázódott az előző év azonos időszakához képest, és mintegy 15 százalékkal meghaladta az előző negyedév eredményét. Az értékesítés nettó árbevétele a második negyedévben 2372,6 milliárd forintra (6524 millió dollár) nőtt a tavalyi 1960,8 milliárd forint (5725 millió dollár) után, az üzleti eredmény pedig 197,3 milliárd forint (543 millió dollár) lett az előző év azonos időszakában elért 70,6 milliárd forint (206 millió dollár) után. A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 2732 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3190, a legalacsonyabb 2632 forint volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó: Kollányi Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.