Pesti Srácok

Legalább 17 ember életét vesztette egy indiai gyógyszergyárban történt robbanásban

Legalább 17 ember életét vesztette egy indiai gyógyszergyárban történt robbanásban

Legalább 17 ember meghalt egy indiai gyógyszergyárban történt robbanásban, és mintegy 40-en égési sérüléseket szenvedtek a vegyi anyagoktól - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.

A robbanás olyan erős volt, hogy emberi maradványok szóródtak szét a helyszínen - írta a The Hindu című helyi napilap. A tűz szerda délután ütött ki egy gyógyszergyárban a délkelet-indiai Andhra Pradesh állam Anakapalli körzetében. A rendőrség közlése szerint senki sem rekedt az épületben, a mentési munkálatokat már befejezték. A nyomozók szerint a robbanást gázszivárgás okozta.

Egy helyi rendőrségi tisztviselő az Indian Express című újságnak elmondta, hogy az áldozatok szörnyű vegyi égési sérüléseket szenvedtek. "Szörnyű volt, szívszorító" - mondta. Narendra Modi miniszterelnök csütörtökön a közösségi oldalakon közzétett üzenetében azt írta: "Fájdalommal tölt el az Anakapalliban egy gyárban történt baleset miatt bekövetkezett haláleset. Részvétem azoknak, akik elvesztették közeli hozzátartozóikat és szeretteiket".

A világ gyógyszertáraként ismert India számos gyógyszergyártó üzemnek ad otthont. Tavaly legalább két ember meghalt és öt másik megsérült egy hasonló incidensben, amikor tűz ütött ki a Sahithi Pharma cég egyik egységének oldószerreaktorában ugyanebben a körzetben.

PestiSracok facebook image

Indiában nem annyira veszik komolyan a környezetvédelmet, a 40 évvel ezelőtti bhopali katasztrófa okai máig jól eltitkoltak az iszonyatos mennyiségű halálos áldozat ellenére. 1984. december 3-án történt a történelem egyik legsúlyosabb ipari katasztrófája az indiai Bhopál városában. A máig sem teljesen tisztázott körülmények között bekövetkezett katasztrófában több ezren azonnal életüket vesztették, de az utóhatások akár százezernél is több embert érinthettek, illetve érintenek ma is.

A gyárban a világszerte elterjedt Sevin rovarirtó szert állították elő, mégpedig súlyosan mérgező metil-izocianát segítségével. Ahhoz képest viszont, hogy milyen veszélyes anyagokkal dolgoztak, a létesítményben még az alapvető biztonsági intézkedéseket sem tartották be, a karbantartást is elhanyagolták. Szinte csoda, hogy éveken át csak kisebb balesetek történtek az üzemben, míg aztán 1984. december 3-án elszabadult a pokol.

Nem sokkal éjfél után az egyik hatalmas, metil-izocianátot tartalmazó tartályba víz került, amely reakcióba lépett az anyaggal, mérgező gázt fejlesztve. A nyomás végül robbanáshoz vezetett, ennek nyomán nagyjából 40 tonnányi gáz került a levegőbe, és a szélcsendes időben gyorsan terjedni kezdett a közel egymillió lakosú városban, legsúlyosabban a gyárat körülvevő nyomornegyedekben pusztítva. Az indiai hatóságok szerint mintegy 3 ezer, más becslések szerint legalább 10 ezer ember halt meg az első órákban, az áldozatok gyakorlatilag saját testnedveikbe fulladtak bele. Sokakat a kialakuló tömegpánik során tapostak halálra. A mérgezés utóhatásaiba azóta még 20 ezren haltak bele, és összességében közel tízszer ennyien szenvedtek valamilyen maradandó egészségkárosodást: a metil-izocianát hosszú távú mellékhatásaiként már vakságot, tüdőödémát, veseelégtelenséget és különféle születési rendellenességeket is leírtak. A katasztrófa nyomait máig sem sikerült eltüntetni, Bhopál környékén a talaj és a talajvíz is súlyosan szennyezett maradt.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Faruk Hán)