Pesti Srácok

Mindegyik kisiklott kocsit visszaemelték a Keleti pályaudvar bevezető vágányain

null

A szakemberek megkezdték a vasúti pálya helyreállítását a Keleti pályaudvar bevezető vágányain annak érdekében, hogy kedd reggeltől már minden vonalról fogadhasson vonatokat a főpályaudvar.

Hétfő kora délutánra mindegyik kisiklott kocsit visszaemelték, és a szakemberek megkezdték a vasúti pálya helyreállítását a Keleti pályaudvar bevezető vágányain – közölte a Mávinform. Mint írták, a forgalom mihamarabbi újraindítása érdekében az éjszakai órákban is dolgoznak majd a szakemberek. Nagygépes vágányszabályozást végeznek, ami a megszokottnál nagyobb zajjal jár, ezért az utasaik és a környéken élők megértését kérik.

Felhívták a figyelmet, hogy várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a pályaudvaron, de korlátozásokra továbbra is kell számítani az érintett vonalakon. Kedd reggelig a Keleti pályaudvar még nem indít és nem fogad vonatokat, az érintett vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak. Hozzátették, hogy addig elfogadják a vasúti jegyeket a BKK járatokon, valamint a helyjegymentesség is érvényben marad.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.