Pesti Srácok

Nem örülnek a németek a nagy hatótávolságú amerikai rakéták telepítésének

null

A németek fele tart az Oroszországgal való konfliktus eszkalálódásától, ha Németországban nagy hatótávolságú amerikai rakétákat állomásoztatnak a Funke Mediengruppe lapcsoport újságjai számára készített felmérés szerint.

A Civey közvélemény-kutató intézet által augusztus 5. és 7. között mintegy ötezer 18 évesnél idősebb német állampolgár bevonásával készített felmérésben arra a kérdésre, hogy eszkalációhoz vezetne-e egy ilyen lépés, a megkérdezettek 50 százaléka válaszolt igennel, míg 38 százalék nem így gondolja, 12 százalék pedig bizonytalan. A Fehér Ház és a német kormány a júliusi NATO-csúcson jelentette be, hogy 2026-tól ismét Oroszország területét elérő fegyverrendszereket terveznek Németországban állomásoztatni. Például Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket, SM-6 rakétákat és új hiperszonikus fegyvereket. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár azzal érvelt, hogy a fegyverrendszereket elrettentő céllal, a háború megelőzése érdekében telepítenék.

A felmérés szerint a megkérdezettek 47 százaléka számít ilyen elrettentő hatásra Oroszországgal szemben, 45 százalék viszont nem. A tervet bírálat érte a kormányzó Német Szociáldemokrata Párton belül is. Rolf Mützenich frakcióvezető szintén a katonai eszkaláció veszélyére figyelmeztetett.

A türingiai, szászországi és brandenburgi tartományi választások előtt a felmérés meglehetősen szkeptikusnak találta a tervvel szemben a keletnémeteket: a válaszadók mindössze 26 százaléka támogatja a telepítést, 60 százalékuk pedig ellenzi. A nyugati tartományokban jobban egyetértenek vele, 50 százalék támogatja és 36 százalék ellenzi a tervet.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.