Pesti Srácok

Potápi Árpád János: mindig nemzetben gondolkodunk

Potápi Árpád János: mindig nemzetben gondolkodunk

Mi mindig nemzetben gondolkodunk. Arra törekszünk, hogy az egységes nemzettudatot tudjuk erősíteni – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány nyári táborában rendezett beszélgetésen csütörtökön, Keszthelyen.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: a kormányzati munka kiemelkedő területe a nemzetpolitika. Jelentős az érdeklődés a határon túli magyarság iránt, ezért a kormány a százmilliárd forintot is jóval meghaladó összegben támogatja a külhoni magyar oktatást, önkormányzatokat, vállalatokat, egyházakat és civil szervezeteket – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: számos programot alakítottak ki a fiatalok nemzettudatának erősítésére. Az egyik ilyen, hogy több mint 230 ezer magyar gyermek és fiatal számára biztosítják minden tanévben a magyar nyelvű oktatásban való részvétel lehetőségét, a bölcsődei neveléstől egészen a felsőoktatásig – magyarázta, megjegyezve: aki magyar tannyelvű intézményt választ, az százezer forintos támogatást vehet igénybe.

A támogatást bonyolító Rákóczi Szövetséghez az idén 237 ezer kérelem érkezett – folytatta –, ami az elmúlt évek jelentkezői számához képest rekordnak számít. Hangsúlyozta azt is: fontosnak tartják, hogy "hálózatokat építsenek", és érdeklődési kör, hivatás vagy munkakör alapján összekössék az embereket. Ennek köszönhetően jelenleg 12 ezer anyaországi és határon túli pedagógus, illetve mintegy 1400 önkormányzat áll napi kapcsolatban egymással. Potápi Árpád János beszámolt arról is, hogy 1600 templomot újítottak fel határon túl az elmúlt néhány évben. Szavai szerint "alig-alig van olyan település", amelyik ne élt volna ezzel a kormány nyújtotta támogatási lehetőséggel.

PestiSracok facebook image

A külhoni iskolai kirándulásokat 100 százalékban finanszírozó Határtalanul programban már mintegy 540 ezer diák vett részt – sorolta az államtitkár, aki kitért arra is, hogy a kormány körülbelül 40 ezer határon túli magyar vállalkozóval tart kapcsolatot, akik számára szintén indított támogatási programokat.

– szögezte le Potápi Árpád János.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.