Pesti Srácok

Svédországban annyira eldurvultak a bandaháborúk, hogy Dánia megerősítette határvédelmét

Svédországban annyira eldurvultak a bandaháborúk, hogy Dánia megerősítette határvédelmét

Dánia megerősíti határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart - jelentette be pénteken a dán igazságügy-minisztérium.

A Peter Hummelgaard miniszter közleményében a döntés indoklásaként azt írta, hogy a gyanú szerint több, Dániában elkövetett bűncselekményben is érintettek már a svéd bűnbandák.

A dán parlament a nyári szabadságok kezdete előtt egy olyan széleskörű intézkedéscsomagot fogadott el, amely az eddiginél hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a szervezett bűnözés elleni fellépésben. A pénteken bejelentett intézkedés értelmében az eddiginél sokkal szigorúbban ellenőrzik majd a dán főváros, Koppenhága és a svédországi Malmö közti tengerszoroson áthaladó nemzetközi vonatok utasait, valamint a két várost összekötő autóutat, ahol további újabb térfigyelő kamerákat szerelnek majd fel.

Az igazságügyi tárca adatai szerint Dániában április óta 25 olyan bűncselekményt regisztráltak, amely a svéd szervezett bűnözéshez köthető. A lövöldözésekkel és robbantásos merényletekkel együtt járó leszámolásokat elsősorban a kábítószerkereskedelem ellenőrzéséért folytatott belharcokkal hozzák összefüggésbe. Az elmúlt napokban különösen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények Dániában, és három különböző lövöldözés után három fiatalkorú svéd állampolgárt vettek őrizetbe.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.