Pesti Srácok

Szeptemberben rendezik meg a Nyitott Templomok Hétvégéjét Szentendrén

null

Zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok is várják az érdeklődőket a Nyitott Templomok Hétvégéjén szeptember 6. és 8. között Szentendrén.

A Ferenczy Múzeumi Centrum hagyományteremtő, szakrális, összművészeti fesztiválján kilenc templom és három imaház kapui és udvarai nyílnak meg Szentendrén a nagyközönség előtt, ahol egyebek mellett templomsétákkal, kiállításokkal, művészet- és zenetörténeti előadásokkal valamint kreatív programokkal is készülnek a szervezők. Az idei programsorozat üzenete: a "remény".

Újdonságként a programsorozat "nulladik napján", szeptember elsején templomsétára hívja az érdeklődőket Nagy Luca meseterapeuta Múzeumi Mesék című önismereti programjával, és szabadtéri tárlat is nyílik Szentendre templomairól a Belgrád Székesegyház kerítésfalán. A fesztiválon fellép a Szent Efrém Férfikar, a Trio Cantio, a Capella Savaria, a Musica Beata Kórus és az Amadinda Percussion Project. Hagyományként az esti zárókoncertek bevételéből a szentendrei Karitasz a felajánlott összeget rászoruló családok gyermekeinek nyári táboroztatására fordítja.

A Nyitott Templomok Hétvégéjén az esti zárókoncerteken kívül a programokra a belépés ingyenes, és a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításai is belépődíj nélkül látogathatók. Az esemény szervezésébe a helyi vallási – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó és baptista – közösségek mellett a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.