Pesti Srácok

Tragédia: Meghalt egy 25 éves egy csongrádi fesztiválon

null

Csongrádon, a Körös-Toroki Napokon összeesett és meghalt egy 25 éves férfi. Egy szórakozóhelyen lett rosszul, de a segítségnyújtás ellenére sem tudták megmenteni az életét.

A tragédia vasárnap, hajnali fél három körül történt. Először a bulizók vették észre, hogy a férfi összeesett, majd gyorsan értesítették a mentőket, akik egy órán át küzdöttek az életéért. Feltehetően alkohol- és kábítószer befolyása alatt állhatott – számolt be az RTL híradó.

A szemtanúk elmondása alapján 50 méterre a pult előtt esett össze a 25 éves áldozat, akit a mentősök nem tudtak megmenteni, sem légzése, sem keringése nem volt a férfinak. A rendőrség ezután lezárta a területet, és a bulit beszüntették. A haláleset körülményeit általános közigazgatási rendtartás szabályai szerinti eljárásban vizsgálják. Bozóki János, a Körös-Toroki Napok szervezője elmondta:

− tette hozzá, arra utalva, hogy az eset után befejezettnek nyilvánították a csongrádi fesztivált (amely néhány órán belül amúgy is véget ért volna).

(Index / Kiemelt kép: MTI/Kacsúr Tamás)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.