Pesti Srácok

A németek már tudni vélik, hogy ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot

null

A hirado.hu emlékeztet: közel két évvel ezelőtt több robbanás rázta fel a Balti-tengert: az Oroszországból Németországba gázszállítást biztosító Északi Áramlat 1 és 2 vezeték négy ága közül három megsemmisült, de hogy ki a felelős a robbantásért, az mai napig találgatások tárgyát képezi. A német nyomozók most úgy vélik, tudják a választ, derült ki.

Hangsúlyozzák: a fő gyanúsított egy Volodimir Z. nevű ukrán búvároktató, aki legutóbb Varsó közelében, Lengyelországban élt (ez a Volodimir Z. feltehetően nem azonos Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel– a szerk.). A nyomozók szerint a személy öt másik ukránnal együtt követte el a támadást, ám mielőtt letartóztathatták volna, hazájába menekült.Lengyelországot a német nyomozók azzal vádolják, hogy nem hajtotta végre a szövetségi német bíróság által a gyanúsított ellen júniusban kiadott európai elfogatóparancsot és házkutatási parancsot.

Egy, a nyomozást ismerő tisztviselő is súlyos vádakat fogalmazott meg a Welt am Sonntagnak:

PestiSracok facebook image

– mondta August Hanning, a német szövetségi hírszerzés, a BND korábbi vezetője. Magyarul: Lengyelország szabotálja a nyomozást. Meggyőződése szerint a lengyel és az ukrán elnök, Andrzej Duda és Volodimir Zelenszkij tudott a támadás terveiről. Elmondta:

A portál megírta: a nyomozók szerint a hatfős búvárcsapatot, amely állítólag az „Andromeda” vitorlásról helyezte el a robbanóanyagokat, Lengyelországban képezték ki, Varsó pedig logisztikai támogatást nyújthatott. Az Andromeda legénységének tagjait azzal gyanúsítják, hogy a támadáshoz szükséges felszerelést a fedélzetre vitték Kołobrzeg tengerparti üdülőhelyen, ahol a hajó hét nappal a robbanások előtt megállt. A német nyomozók azzal is vádolják a lengyel hatóságokat, hogy szándékosan visszatartották a kołobrzegi kikötőben készült videofelvételeket. Ez a németek szerint felerősítette az eltussolás gyanúját.

Forrás: hirado.hu, Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Svéd parti őrség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.