Pesti Srácok

Az EU és Washington közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatták a két fél vezető külügyi képviselői Brüsszelben

null

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatta Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes és Stefano Sannino, az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) főtitkára szerdán Brüsszelben.

Sannino közleménye szerint megbeszélésükön kiemelték, hogy minél intenzívebb közös munkára van szükség a közös célkitűzések megvalósításának, valamint a demokratikus értékek előmozdításának érdekében.

Az egyeztetés fő témája Kína, illetve az indiai-csendes óceáni térség helyzete volt. Ezzel kapcsolatban a külügyi illetékesek leszögezték: fontos nyitva hagyni a párbeszéd csatornáit Kínával a kereskedelmi versengés közepette is. Mindazonáltal aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Peking továbbra is több - tehát akár hadi - célra is felhasználható árut ad el Oroszországnak, és figyelmeztettek, hogy még mindig több kínai vállalat kerüli meg a Moszkvára kivetett szankciókat.

PestiSracok facebook image

- szögezték le.

A felek egyúttal az emberi jogok tiszteletben tartására szólították fel a pekingi kormányt.

A közlemény szerint szót emeltek a Tajvani-szoros status quója és az indiai-csendes óceáni térség szabad hajózhatósága mellett is.

Ukrajnával kapcsolatban a kelet-európai ország megvédelmezése iránti elkötelezettségüket hangoztatták, és kiemelték, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok továbbra is ellátja Kijevet a szükséges katonai és humanitárius segítséggel, "ameddig csak szükséges", illetve ismét felszólították Oroszországot, vonuljon vissza Ukrajna nemzetközileg elismert határai mögé és azonnal hagyjon fel harci cselekményeivel.

Kitértek a gázai helyzetre is

Megvitatták a gázai fegyveres konfliktust is. Tűzszünetre szólították fel a szemben álló feleket, egyetértettek abban, hogy továbbra is kiállnak Izrael biztonsághoz való joga mellett, továbbá sürgették a palesztin fegyveresek által Gázába hurcolt izraeli túszok szabadon bocsátását. Emellett a humanitárius segélyek mielőbbi Gázába juttatását szorgalmazták, és mindketten kiálltak az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett.

Forrás: MTI, fotó: Axios

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.