Pesti Srácok

Befejeződött az amerikai Tikos Szolgálat vizsgálata: kommunikációs hiányosságokra fogták a Trump elleni első merényletkísérletet

Befejeződött az amerikai Tikos Szolgálat vizsgálata: kommunikációs hiányosságokra fogták a Trump elleni első merényletkísérletet

A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkos Szolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást - erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója pénteken.

Ronald Rowe a vizsgálat megállapításairól tartott tájékoztatóján elismerte, hogy a szervezet követte el a hibát, részben a helyi hatóságok tájékoztatását illetően. Elmondta, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban tartott választási gyűlés idején túlságosan nagy mértékben támaszkodtak a mobiltelefon alapú kommunikációra is, ami tovább lassította az információáramlást.

– hangzott el. A hatóság részletes, másodpercekre lebontott időrendet is közölt a lövések eldördülését és a támadó, Thomas Matthew Crooks ártalmatlanítását megelőző kevesebb mint 2 percről. Ebből kiderül, hogy a helyi rendőrség emberei saját rádióhálózatukon keresztül folytatott üzenetváltás nyomán mintegy fél perccel azelőtt megtalálták a merénylőt az épület tetején, hogy tüzet nyitott, amit nem tudtak megakadályozni. Eközben a biztosításért felelős titkosszolgálati egység külön rádión értesítette a mesterlövészeket a lehetséges veszélyhelyzetről. Miután Thomas Matthew Crooks leadta a lövéseket Donald Trumpra, a mesterlövész 10 másodperccel később lépett közbe és egy lövéssel ártalmatlanította a merénylőt, akit fején ért találat és a helyszínen meghalt. Ronald Rowe a tájékoztatón közölte, hogy az elkövetett hibák nyomán a "felelősségre vonás" szakasza következik, ami érinti azokat az ügynököket, akik nem tudták biztosítani a választási gyűlés helyszínét.

PestiSracok facebook image

A Donald Trump republikánus elnökjelölt elleni butleri merényletkísérletben a politikus könnyebb sebesülést szenvedett a fülén, ugyanakkor egy ember meghalt, és ketten súlyosan megsebesültek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."