Pesti Srácok

Bekeményített a Szuverenitásvédelmi Hivatal: az EB-től kérték ki a Magyarországot támogató NGO-k listáját

null

Levélben fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Európai Bizottsághoz azzal kapcsolatban, hogy a külföldről finanszírozott NGO-k milyen szerepet töltenek be a Magyarország elleni jogállamisági eljárásban – közölte csütörtökön a hivatal.

A közleményben azt írták, hogy a Magyarországgal szemben folytatott jogállamisági eljárás során a bizottság számos magyarországi - jelentős részben külföldi forrásokból működő – szervezet, egyebek mellett az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Transparency International Magyarország közreműködésével elkészített "árnyékjelentéseket" vette alapul.

Mivel azonban ezen jelentések tartalma a mai napig nem ismert, Lánczi Tamás, a hivatal elnöke levelében arra kérte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy tegye megismerhetővé és hozzáférhetővé azokat, valamint adjon választ arra, hogy milyen szempontok alapján választották ki a szóban forgó szervezeteket; mely részjelentést készítette a Transparency International Magyarország; hogy a megküldött részjelentésekből milyen adatokat, információkat használtak fel a jelentések végleges változatának kidolgozása során; valamint hogy a részjelentéseket küldő civil szervezetek milyen anyagi támogatásban részesültek az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament szervezeteitől – olvasható a közleményben.

Lánczi Tamás a levelében felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország szuverenitásának szempontjából kiemelt fontosságú a demokratikus működés feltételeinek biztosítása, hogy tájékozott választók szabad és tisztességes választásokon kinyilváníthassák akaratukat. Ezért a közvélemény rosszindulatú és szándékos befolyásolására vagy manipulálására irányuló bármely kísérlet súlyos fenyegetést jelent az ország szuverenitására nézve. Ezt az álláspontot támasztja alá az Európai Parlament (EP) 2023. június 1-jén elfogadott állásfoglalása is (INGE 2 jelentést) – mutatott rá az elnök. Hozzátette, hogy a Magyar Országgyűlés is épp azért hozta létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy az EP állásfoglalásában hangsúlyozott feltételek minél inkább érvényesülhessenek.

PestiSracok facebook image

Lánczi Tamás beszámolt arról is, hogy a hivatal épp egy feltérképező vizsgálatot folytat, amelyben kiemelt figyelmet kapnak az egyes dezinformációs törekvések, valamint az azokhoz kapcsolható folyamatok. A feltérképező vizsgálat szempontjából pedig különös jelentőségű, hogy a jogállamisági jelentéshez véleménnyel hozzájáruló civil szervezetek közül többen az Európai Unión kívüli, harmadik országból érkező támogatásokból működnek részben vagy egészben – jegyezte meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.