Pesti Srácok

ÉKM: Lázár János senkitől nem kért és nem kapott engedélyt erdőterület megvásárlására

null

Lázár János építési és közlekedési miniszter senkitől semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön az MTI-vel.

A tárca a közleményben csúsztatásnak nevezte az erről szóló hírt, hozzátéve, hogy az 5 hektár alatti, gazdasági rendeltetésű erdők értékesíthetők a jogszabályok szabta keretek között. A szóban forgó földrészletet, ahogyan más területeket is az agrárminiszter döntésével jelölték ki értékesítésre, majd a nyilvános hirdetményben megadott határidőben bárki vételi ajánlatot tehetett rá. Az Agrárminisztérium (AM) egyetlen esetben sem tudja, ki fog a kiírást követően az ingatlanra ajánlatot tenni. Mindig a legmagasabb érvényes vételi ajánlatot kell elfogadniuk, ahogyan az ez esetben is történt - írták.

Az agrárminiszter tehát a közlemény szerint csak a földterület nyilvános eladásra történő meghirdetését hagyta jóvá a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. Lázár János semmilyen erdővásárláshoz nem kért és nem kapott engedélyt, hiszen azt egy mindenki számára hozzáférhető, nyílt eljárásban vásárolta meg, amelyet hozzá hasonlóan bárki megvehetett volna egy magasabb vételi ajánlattal - hangsúlyozta az ÉKM.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.