Pesti Srácok

Elárulta a tárcavezető, hogyan vesz részt az árvízi mentésben a honvédség

null

Szeptember 19-én, csütörtökön 1936 katona dolgozott a gátakon, éjszaka három, nappal tizenhárom helyszínen – mondta el az Index és az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című közös podcastjének legújabb adásában Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter kijelentette, a hivatásos erők alkotják a gerincét a védekező erőknek, ők összeszokott munkacsoportokban dolgoznak. A tartalékosok önkéntesen vesznek részt a munkákban, ők, mintegy 250-en, jelentik a másodlagos védelmet. Ennél azonban több katonát is ki tudnának vezényelni, 24 óránként mintegy négyezret – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

– fogalmazott. A tárcavezető azt is elmondta, a hadsereg csak segítségként érkezik, amikor a katasztrófavédelmis, vízügyes szakemberek úgy ítélik meg, hogy szükség van rájuk. A területi védelmi bizottságok a szakemberek információi alapján megállapítják, mekkora élő- és a technikai erő áll rendelkezésre, ez alapján kapcsolatba lépnek a minisztériumon belül felállított műveleti, irányító operatív csoporttal, amely fogadja az igényeket, összeveti a hadsereg rendelkezésre álló állományával, és ez alapján születik meg a döntés, hogy mikor, hova, milyen erőkkel mennek dolgozni.

PestiSracok facebook image

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felvette a talán legnagyobb bajban lévő település, Kisoroszi polgármesterével is a kapcsolatot, és biztosította őt arról, hogy rájuk külön figyelnek, egy összekötő tisztet is kineveztek, s

A katonák az alapkiképzésük során elsajátítják azt is, hogy miként kell eljárniuk különböző katasztrófahelyzetekben, hiszen a homokzsákok pakolása sem olyan egyszerű, mint ahogy az elsőre tűnik – állította a tárcavezető. A hadsereg azt is gyakorolta, hogy esetleg helikopterrel kell embereket kimenekíteni. S bár a jelenlegi információk alapján ettől nem kell tartani, de nekik a legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülniük – mondta el a műsorban a miniszter.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.