Pesti Srácok

Ferenc elszabadult: Gyurcsány szerint az ő kormányzása idején minden jobb volt (Videó)

Ferenc elszabadult: Gyurcsány szerint az ő kormányzása idején minden jobb volt (Videó)

"Szerintem itt az ideje felidézni és tisztába tenni, hogy Gyurcsány alatt jobb volt" – fogalmazott a DK elnöke élő bejelentkezésében. Gyurcsány szerint amikor ő volt a kormányfő, Magyarországon hatalmat megosztó, demokratikus kormányzás működött.

"Ma 20 éve tettem le a miniszterelnöki esküt, 2004. szeptember 29-én. Az azóta eltelt 20 évben az Önök többsége úgy hallja az én nevemet, hogy valójában már nem tudja, talán soha nem is tudta, illetve nem emlékszik arra, hogy mi is történt akkor, amikor én voltam a kormányfő.

– kezdte meg a vasárnapi élő bejelentkezését a volt kormányfő, majd elkezdte sorolni a elképesztőbbnél elképesztőbb állításait. A kezdés is erős volt:

PestiSracok facebook image

Soha egy percig nem volt kétségem, hogy a kormányzás valójában egy tisztességes, rendes, magasztos, de emberi, polgári foglalkozás. Nem kokettálok itt a sorssal meg az Istennel. És tudják, miért nem? Mert aki úgy gondolja, hogy a kormányzás mögött valami isteni akarat, felkentség áll, az valójában elszakítja a kormányzást az embertől, attól, hogy az ember számonkérhesse a kormányzást.” A bukott kormányfő azt is állította, hogy ők emelték utoljára a családi pótlékot, bevezették a Babakötvényt, és a nyugdíjakat szintén szóba hozta.

Ezek a mondatok is mind egyértelműen arra utalhatnak, hogy messze nem mondott még le a miniszterelnöki álmokról, és senkit nem lepne meg, ha 2026-ban nem Dobrev Klára, hanem ő indulna a választásokon.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."