Pesti Srácok

Hát mi folyik itt?!? – Már az angol balos miniszterelnök is csökkentené a gazdaság függését a külföldi munkaerőtől

Hát mi folyik itt?!? – Már az angol balos miniszterelnök is csökkentené a gazdaság függését a külföldi munkaerőtől

Csökkenteni kell a brit gazdaság függését a külföldi munkaerőtől - jelentette ki kedden Sir Keir Starmer brit miniszterelnök.

Starmer, aki a kormányzó Munkáspárt Liverpoolban zajló éves kongresszusán szólalt fel, úgy fogalmazott: mindig is jogosnak tartotta a bevándorlással kapcsolatos társadalmi aggályokat. Kiemelte:

Starmer kijelentette: nem szabad félvállról venni, hogy egyes ágazatok munkaerőt importálnak, miközben tehetséges fiatal britek milliói várnak eltökélten arra, hogy dolgozhassanak.

PestiSracok facebook image

-mondta keddi kongresszusi beszédében a brit kormányfő. Hozzátette: a munkáspárti kormány keményen fel fog lépni e jelenség ellen.

Starmer kongresszusi beszéde után nem sokkal, kedd este a londoni belügyminisztérium hivatalosan is közzétette e program több elemét. Az ismertetés sarkalatos pontjai között szerepel, hogy a kormány korlátozza a külföldi munkaerő toborzását azoknak a vállalatoknak az esetében, amelyek megpróbálják megkerülni a foglalkoztatási jogszabályokat. A cselekvési terv megfogalmazása szerint a jövőben nem a külföldi munkavállalók felvétele lesz "a magától értetődő válasz" a munkaerőhiányra. A belügyi tárca ismertetése szerint a kormány mindemellett megbízza a minisztérium mellett működő, de hivatalosan független bevándorlási tanácsadó szervezetet (Migration Advisory Committee, MAC) azoknak az ágazatoknak a figyelésével, amelyekben a hazai szakképzett munkaerő hiánya miatt meredeken emelkedik a külföldről toborzott munkavállalók száma. A MAC ezekről az ágazatokról éves jelentést készít, és a kormány ennek alapján dönt a további szabályozási lépésekről. London már a bit EU-tagság négy évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) után új, pontozásos - főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő - bevándorlási szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az Európai Unióból és a világ más térségeiből újonnan érkezők letelepedési és munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.