Pesti Srácok

Jövő héten Budapestre érkezik az ukrán külügyminiszter, a kisebbségi törvény lesz az egyik kiemelt téma

null

A magyar külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ Közgyűlése után erősítette meg, hogy ukrán kollégája újra Budapestre érkezik tárgyalni.

Ugyan idén Orbán Viktor kormányfő utazott volna New Yorkba, azonban programját felülírta az árvíz. Az őt helyettesítő Szijjártó Péter több témában is felszólal majd, és részt vesz az uniós külügyminiszterek esedékes találkozóján, amelyet most az ENSZ székhelyén tartanak. A magyar külügyminiszternek ukrán kollégájával ezúttal nem lesz külön találkozó,

– erősítette meg az Indexnek a magyar külügyminiszter. Lesznek kétoldalú találkozók is New Yorkban, ezek közül a miniszter a kínai kollégájával és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tervezett megbeszélését emelte ki. Szó volt emellett Magyarország energiaellátásáról is, és arról, miért álszent az Európai Unió egy része, amikor azzal bírálják Budapestet, hogy még mindig nem tudott leszakadni az orosz kőolajról, miközben a nyugat-európai kikötőkbe, terminálokba pedig folyamatosan érkezik tengeren átfejtett orosz kőolaj – átcimkézve.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI