Pesti Srácok

Kizárta a CDU elnöke, hogy együttműködjenek az előretörő AfD-vel

null

Kizárta Friedrich Merz, az ellenzéki, jobbközép német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, hogy pártja együttműködjön az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párttal, amely sikeresen szerepelt a múlt hét végén két kelet-németországi régióban megrendezett tartományi választáson.

"Nem kötünk koalíciót az AfD-vel, nem fogunk együttműködni az AfD-vel" - szögezte le Merz a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.

A CDU Türingiában a második helyre szorult az AfD mögött, amely a szavazatok több mint 32 százalékával megnyerte a vasárnapi választást. Szászországban pedig a CDU csak csekély előnnyel tudott győzni a 30 százalékot szerző AfD előtt. Mindkét tartományban minden párt jelezte: kizártnak tartják, hogy együttműködési megállapodást kössenek az általuk szélsőjobboldalinak tartott AfD-vel.

Az év elején megalakult baloldali Sahra Wagenknecht Szövetséggel (BSW) kapcsolatban Merz úgy fogalmazott, az új párt "nagyrészt ismeretlen" a CDU számára. Merz szavai szerint kollégái most próbálják felmérni, hogy a BSW képviselői "készen állnak-e arra, hogy részt vegyenek egy észszerű kormány megalakításában". Merz úgy fogalmazott: a CDU az AfD-hez hasonlóan a Baloldallal sem hajlandó együttműködni. A tárgyalásokat a tartományi vezetőkre bízzák majd, mert a "nyugat-németországi komfortzónából osztogatott kéretlen tanácsok nem biztos, hogy segítenek" - fogalmazott a CDU elnöke. Friedrich Merz a soron következő brandenburgi tartományi választással kapcsolatban arra kérte az embereket, hogy utasítsák el a szélsőséges politikai erőket, és szavazatukkal inkább a centrumot erősítsék. A szeptember 22-i választásra készülő szavazóknak azt üzeni, hogy vizsgálják meg figyelmesen, mi történt Türingiában és Szászországban, és szavazzanak úgy, hogy a politikai spektrum közepe szerezzen egyértelmű többséget - mondta a CDU-elnök.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki Merz.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.