Pesti Srácok

Magyar Péternek hivatalosan soha nem járhattak volna VIP egészségügyi ellátások

null

Újabb információk birtokába jutott a Magyar Nemzet Magyar Péter és családtagjai VIP kórházi ellátása ügyében. A vonatkozó jogszabályok alapján érthetetlen, hogy maga Magyar Péter magának, rokonainak és egy barátjának milyen alapon kért külön szolgáltatásokat. A Tisza Párt elnöke – aki az elmúlt hetekben az egészségügyi ellátások minőségét kritizálta – egyelőre nem állt elő magyarázattal a történtekre.

A vonatkozó jogszabályok egyértelműek, hiszen főszabályként kizárólag úgynevezett védett személyek vehetik igénybe az Észak-pesti Centrum Kórház – Honvédkórház (ÉPC–HK) szolgáltatásait. Magyar Péter pedig soha nem minősült ilyennek, miként felmenői sem. Így pedig kérdéses, hogy a politikus milyen alapon igényelhette magának és rokonainak az úgynevezett speciális rendeltetésű centrum által nyújtott ellátásokat.

Közismert: később, politikai pálfordulását követően éppen másokat vádolt VIP-ellátásokkal.

Ugyanis ebben a tekintetben védett személynek egy 1996-os és egy 2015-ös kormányrendelet alapján a következők minősülnek: a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, államtitkár, közigazgatási államtitkár. Mellettük pedig különböző honvédelmi és rendvédelmi vezetők, valamint azok számítanak jogosult személyeknek, akinek az egészségügyért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy kivételes méltánylást érdemlő esetekben (így különösen közegészségügyi, nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendvédelmi érdekből) az igénybevételt engedélyezte.

PestiSracok facebook image
Magyar Péter rokonai nyilvánvalóan csak az utóbbi körbe tartozhatnának, de a politikus eddig nem mutatott fel olyan érvet, azaz államérdeket, amely az általa egyébként kritizált ellátások igénybevételét indokolttá tett volna.

A gyakorlatban Magyarnak számtalan alkalommal külön kellett kérnie parancsnoki engedélyt, hiszen a budai hegyek alapvetően nem tartoznak az Angyalföldön található Honvédkórház ellátási körébe.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.