Pesti Srácok

Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet

null

Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet, amelynek vezetésével Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot, biztonságpolitikai szakértőt bízta meg.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: "a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet azzal a céllal jött létre, hogy a jövőben tudományos elemzésekkel, hazai és nemzetközi kutatásokkal támogassa a hivatal munkáját, annak érdekében, hogy a hivatal beazonosítsa és feltérképezze a Magyarország önazonosságát veszélyeztető cselekedeteket, befolyásolási kísérleteket".

Hangsúlyozták, "a Szuverenitásvédelmi Hivatal azért dolgozik, hogy Magyarország megőrizze önállóságát, a külföldi befolyásszerzési kísérleteknek ellenálljon, továbbá beazonosítsa azokat, akiknek az a célja, hogy eltérítsék a közbeszédet, és a nyilvánosságot arra használják, hogy a saját érdekeiket érvényesítsék a magyar érdekkel szemben".

Mint írták, Horváth József szakmai pályafutása során több fontos tisztséget is betöltött nemzetbiztonsági területen. 1998-2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál volt műveleti főigazgató-helyettes, 2010-től pedig két éven át a Katonai Biztonsági Hivatal, majd 2012-2013 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese volt. 1999-ben dandártábornokká nevezték ki, majd 2012-ben vezérőrnaggyá léptették elő.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.