Pesti Srácok

Navracsics Tibor szerint gyengülni fog Ursula von der Leyen pozíciója

Navracsics Tibor szerint gyengülni fog Ursula von der Leyen pozíciója

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint Ursula von der Leyen a következő öt évben gyengébb pozícióban lesz az Európai Bizottság elnökeként.

Ursula von der Leyen második hivatali ciklusának erejét alapvetően három tényező befolyásolhatja, legitimációja, az intézményközi viszonyok, illetve a tagállamok támogatása – írta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) blogján megjelent írásában Navracsics Tibor, amit az Index szemlézett.

A miniszter szerint Ursula von der Leyen pártpolitikai hátterét is gyengébbé tette, hogy a soron következő német választásokon pártja, a CDU veszített, és ellenzékbe vonult. Mint írta, a brüsszeli politikus „az Európai Néppárt listavezetőjeként vett részt az európai parlamenti választáson, de a tagállamok vezetőinek támogatása azonban sokkal lanyhább. Németországban ellenzéki politikusnak számít, így nem kedvence, hanem inkább kényszerválasztása a kormánykoalíciónak. Franciaország elnöke nyíltan is fenntartásokkal fogadta von der Leyen újbóli jelölését. Mindez nem jelent túl jó kezdetet a következő öt évre.”

– hangsúlyozta Navracsics Tibor. Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.