Pesti Srácok

Október 9-én lehetőség nyílik az első nyilvános összecsapásra Orbán Viktor és Magyar Péter között Strasbourgban

null

Nem marad el a Magyar Péter és Orbán Viktor közötti strasbourgi összecsapás: október 9-én vitatják meg az Európai Unió Tanácsának magyar soros elnökségi programját, így a két legnagyobb magyar párt elnöke élőben is megmérkőzhet egymással. A vitát e hét szerdán tartották volna, azonban Orbán Viktor a Magyarországot sújtó árvíz miatt lemondta valamennyi nemzetközi útját - emlékeztet az Index.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra az Európai Parlament (EP) az első októberi plenáris ülésének napirendtervét, mely szerint október 9-én vitatják meg az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségi programját. A vitára eredetileg szeptember 18-án került volna sor, azonban Orbán Viktor az árvízhelyzet miatt lemondta az összes nemzetközi programját, így a strasbourgi felszólalását is törölték. „A rendkívüli időjárási viszonyok és a folyamatos magyarországi árvizek miatt minden nemzetközi kötelezettségemet elhalasztottam” – írta Orbán Viktor.

Ezt követően a Tisza Párt elnöke hivatalos levelet írt vasárnap Roberta Metsolának, melyben arra kérte az Európai Parlament elnökét, hogy ajánlja fel Orbán Viktor miniszterelnöknek a szerdára tervezett strasbourgi vita elhalasztásának lehetőségét. Az EP plenáris ülésén így az eredeti programot felülírva a Közép-Európát sújtó árvizekről beszéltek. A vita jelentőségét az adja, hogy ezzel lehetőség nyílik az első nyilvános összecsapásra Orbán Viktor és Magyar Péter között. A két pártelnök között hosszú ideje megy az adok-kapok, de ez idáig szemtől szemben még nem álltak ki egymással.

Orbán Viktor e hét szerdán szólalt volna fel a magyar uniós elnökségről rendezett vitán. Sajtóinformációk szerint a miniszterelnök egy harmincperces beszéddel készült volna, majd a képviselőcsoportok vezetőinek felszólalásai és a képviselői hozzászólások következtek volna, így Orbán Viktor és Magyar Péter közvetlenül is megvívhatta volna szócsatáját.

(Index / Kiemelt kép: MTI)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.