Pesti Srácok

Összeérnek a fővárosi ügyek: Karácsony könyvének kiadóját a korrupcióval gyanúsított Kiss Lászlóék pénzelték

Összeérnek a fővárosi ügyek: Karácsony könyvének kiadóját a korrupcióval gyanúsított Kiss Lászlóék pénzelték

Az Egyesült Államok és a DK pártalapítványa által egyaránt pénzelt Liberty Press Kft. korábban fizetett írásokban méltatta a korrupciótól hangos óbudai önkormányzatot. A szálak Karácsony Gergelyig érnek, mivel ugyanez a cég adta ki Karácsony Gergely kampánykönyvét néhány hónappal ezelőtt. A főpolgármester és a cég által kiadott Jelen most a korrupcióval vádolt Kisséket mentegeti - olvasható a Magyar Nemzet mai cikkében.

„Szociális ellátások szoros emberfogással” – ezzel a címmel jelent meg négyoldalas „támogatott tartalom” tavaly novemberben az akkor még létező Jelen című hetilapban az óbudai önkormányzatról, Kiss László polgármester nyilatkozatával, Tóth Ákos tollából. Ugyanő jegyzi felelős kiadóként Karácsony Gergely kampánykönyvét, a Falak helyett hidak című művet is.

A Jelen és a Karácsony-könyv kiadása egyaránt a Liberty Press Kft.-hez köthető. A 2013-ban alapított cégben a kezdetektől fogva tulajdonos Tóth Ákos, tulajdonostársa 2019 óta Lakner Zoltán, a Gyurcsány-kormány és a szocialisták régi tanácsadója, illetve Krajczár Gyula.

A Magyar Nemzet hangsúlyozza: a főpolgármester kampányra időzített könyvét az a Lakner-féle vállalkozás adta ki, amelynek előzőleg az önkormányzat egyik cége csaknem hatmillió forint közpénzt fizetett ki egy tanulmányra, és amely a korrupcióval vádolt óbudai önkormányzattal is szerződött „támogatott tartalom” megjelenítésére.

PestiSracok facebook image

A Liberty Press Kft. emellett számos más önkormányzati megbízást zsebelt be, de 2022-ben így is veszteséggel zárt. Kerekítve százmillió forintos nettó árbevétel mellett 21,4 millió forint veszteséget termeltek. Figyelemreméltó, hogy a cég 2023-as beszámolója az ezeket bemutató állami honlapon valamiért 2024 szeptember elsején sem elérhető. A bajokat jelzi, hogy a Liberty Press Kft. ellen eddig 11 végrehajtás indult, öt az idei évben, igaz, mára mindegyiket törölték. Ide kapcsolódik a Media1 egészen friss híre, hogy Lakner Zoltán, a súlyos pénzügyi problémákkal küszködő, nyomtatásban már meg sem jelenő Jelen eddigi főszerkesztője átigazolt a Magyar Hanghoz. Az átigazolás tényét Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója is megerősítette a Media1.hu-nak - írja a Magyar Nemzet.

A 2022-es megbízás mellett más pénzügyi szálak is összekötik Karácsony környezetét és Lakneréket. 2023-ban jelent meg a hír, hogy a főpolgármester korábbi főtanácsadója, Korányi Dávid által létrehozott, a guruló dollárok botránya kapcsán hírhedtté vált Action for Democracy támogatásban részesíti a Jelen hetilap úgynevezett bookazine-ját. A kiadvány Csak amit hallani szeretnél címmel jelent meg.

Egészen véletlenül úgy alakult, hogy idén év elején az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének a Mérték Médiaelemző Műhellyel és az Ökotárssal közös, médiát támogató pályázatán is nyert Laknerék cége, így újabb 9,5 millió forinthoz jutottak. Pikáns részlet, hogy a Liberty Press győztesnek hirdetésével az amerikaiaknak a „Szabad Média” nevezetű pályázaton egy olyan vállalkozást sikerült kiválasztani, amelyet a DK pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány a tavalyi évben szintén ötmillió forintos támogatásban részesített. Érdekesség, hogy Karácsonyék munkatársa, Gyurcsány Ferenc korábbi minisztere, Draskovics Tibor a tavalyi évben 937 ezer forintot fizetett be a DK-s pártalapítvány számlájára, ahonnan aztán ötmillió forint a Karácsony könyvét kiadó csapathoz került. a Lakner iránti töretlen tengerentúli bizalmat az is jelzi, hogy rendszeresen őt hívják elemezni a „Szabad Európa” néven futó, valójában teljes egészében az Egyesült Államok által finanszírozott portál videós műsoraiba.

A teljes írást ide kattintva olvashatják el, a Magyar Nemzetben.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Metropol

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.