Pesti Srácok

Scholz bevándoroltatási megállapodást kötött Kenyával

Scholz bevándoroltatási megállapodást kötött Kenyával

Németország és Kenya migrációs megállapodást írt alá pénteken azzal a céllal, hogy ösztönözzék a képzett munkaerő beáramlását a kelet-afrikai országból a jelentős munkaerőhiánnyal küzdő német piacra.

Olaf Scholz német kancellár William Ruto kenyai elnökkel közösen Berlinben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a megállapodásnak köszönhetően képzett munkavállalók érkezhetnek majd Németországba vagy fiatalok jöhetnek tanulni. A kancellár szerint ez az együttműködés segíthet enyhíteni a munkaerőhiányt, amelynek már érezni a hatásait a német gazdaságban.

-jelentette ki Scholz, hozzátéve, hogy a nyitottság mellett nagyon fontos egyértelműen korlátozni az illegális bevándorlást. A német kancellár elmondta, a megállapodás biztosítja azt is, hogy hatékonyabban vissza tudják küldeni Kenyába azokat, akik törvénytelenül tartózkodnak Németországban.

PestiSracok facebook image

William Ruto országának "hatalmas humán tőkéjét", innovációs erejét és kreativitását méltatta. Kiemelte, hogy Kenyában a népesség átlagéletkora 20 év. A kenyai elnök azt mondta, a megállapodás kölcsönös előnyökkel jár, mert összehozza a képzett fiatal kenyaiakban rejlő potenciált a német technológiával és erőforrásokkal.

A német kormány korábban már aláírt hasonló migrációs megállapodást Indiával, Marokkóval és Grúziával is, jövő héten pedig Üzbegisztánnal kötnek szerződést. Előkészítés alatt van továbbá hasonló együttműködés Moldovával, Kirgizisztánnal és a Fülöp-szigetekkel. Szakértők szerint Németországnak - a hazai munkaerőpiac elöregedése miatt - évente nagyjából 400 ezer képzett bevándorló munkavállalóra lenne szüksége.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.