Pesti Srácok

Segítség helyett asszisztált öngyilkosságot kínáltak a veteránoknak Kanadában

null

Az illetékes hatóságok inkább az asszisztált öngyilkosság ” felé igyekeznek terelni a problémákkal küzdő leszerelt katonákat ahelyett, hogy biztosítanák számukra az életüket megkönnyítő kezeléseket, illetve eszközöket – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve Justin Trudeau liberális miniszterelnök az eutanázia 2016-os legalizálása óta egyre bővíti a jogosultak körét, ennek köszönhetően már 65 ezren végezhettek életükkel.

A Slay News amerikai hírportál szerint Kanadában óriási felháborodást váltott ki, hogy valódi segítség helyett „asszisztált öngyilkosságot” ajánl fel az állam azoknak a leszerelt katonáknak, akik mentális betegséggel, vagy például mozgáskorlátozottsággal küzdenek.

–emelte ki a portál. A média először 2022-ben számolt be ilyen esetről, amikor Christine Gauthier, a kanadai hadsereg korábbi tizedese azzal állt elő, hogy a veteránügyi hivatal munkatársa felajánlotta neki, hogy orvosi segítséggel vethet véget az életének. Gauthier tíz évig szolgált a kanadai hadseregben, gerincsérülés miatt szerelt le, azóta kerekesszékhez kötötten él. A nő többszörös világbajnok parakenus, aki szerette volna az illetékes hatósággal elintéztetni, hogy kaphasson az otthonába egy kerekesszékes felvonót, erre azonban azt a választ kapta,

PestiSracok facebook image

Egy másik példa szerint egy háborús veterán poszttraumás stressz-szindróma miatt szeretett volna kezelést kapni, de ehelyett őt is inkább arra biztatták, hogy vessen véget az életének. Ráadásul a kanadai sajtó által bírósági úton megszerzett dokumentumok arra engednek következtetni, hogy a minisztérium igyekezett elkerülni, hogy a hasonló eseteknek írásos nyoma maradjon.

Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.