Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány támogatja a magyar-orosz vállalatközi együttműködések építését

null

A kormány minden támogatást megad a magyar-orosz vállalatközi együttműködések építéséhez, mivel jól látszik, hogy a politikai nyitottság révén a nehéz körülmények ellenére is érhetők el sikerek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-orosz üzleti fórumon elmondott beszédében üdvözölte, hogy az orosz kormány támogatja a magyar cégek piacra lépését és helyi partnerekkel való együttműködését. Azt pedig, hogy erre komoly igény van, szerinte tanúsítja, hogy a mostani rendezvényen 78 vállalat képviseletében 173-an vesznek részt. "Jól tudjuk azt, hogy most nem a legkönnyebb gazdasági együttműködést, vállalatközi együttműködést építeni. Ennek nem politikai oka van, hanem a nemzetközi környezetből fakadó" - jelentette ki.

- tette hozzá. Elsőként az őszinteség lehetőségét említette, hangsúlyozva, hogy a magyar vállalatoknak soha nem kell letagadniuk, hogy orosz partnereket keresnek a gazdaságban, mert "ez itthon nem politikai szitokszó". "Mi őszinték vagyunk: azt csináljuk, amit mondunk, azt mondjuk, amit csinálunk" - fogalmazott. A második szerinte az, hogy az OTP továbbra is hangsúlyosan jelen van Oroszországban, így miközben más országok vállalatai számára problémás lehet a pénzügyi tranzakciók végrehajtása, ez a hazai cégek számára nem jelent kihívást.

PestiSracok facebook image

Fontos zászlóshajónak nevezte a Molt is, amely nemcsak kereskedelmi, hanem beruházási jelenlétet is fenntart Oroszországban, s kőolajkitermelésének jelentős része is az ottani tevékenységéhez fűződik. Kitért az újabb mérföldkőhöz közelítő paksi bővítésre is, amely projektben szintén további lehetőségek juthatnak magyar szereplőknek is. Szijjártó Péter közölte, hogy az igen nehéz körülmények ellenére az elmúlt időszakban óriási sikereket értünk el a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Ezt példázza, hogy egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé, piaci részesedése már meghaladja a tíz százalékot.

Emellett a nyugat-európai szállítások visszaszorulásával a magyar élőállatszállítás is rendkívül megnőtt Oroszország irányába, és előző héten újabb engedélyeket hagytak jóvá a baromfiexport bővítésére. Érintette az egészség- és gyógyszeripart is, rámutatva, hogy a Richter már több mint tízmillió pácienst lát el Oroszországban, ebből több mint százmilliárd forintnyi bevételhez jutva tavaly. A protézisgyártás terén is sikerült megközelíteni a húszszázalékos piaci részesedést tájékoztatása szerint.

- mondta. "Magyarország kormánya továbbra is minden lehetséges támogatást megad önöknek ahhoz, hogy az orosz vállalati partnereikkel együttműködést építsenek, hogy az orosz piacon termékeikkel, illetve szolgáltatásaikkal megjelenjenek" - tette hozzá. "Pontosan tudjuk azt is, hogy a fizikai eljutás, az áruk és akár a szolgáltatások eljutása is Oroszországba ma nehézségekbe ütközik, ugyanakkor dolgozunk egy olyan megoldáson egy regionális partnerünkkel, amely rövid időn belül hatalmas versenyelőnyt fog tudni jelenteni" - folytatta.

A miniszter arról is beszámolt, hogy Európa nehéz időszakot él, a biztonsági válságok rendkívüli módon megnehezítik a gazdasági és vállalati működést is, ráadásul a mai helyzet a világ újbóli blokkosodásának veszélyével is jár, ami teljesen ellentétes lenne Magyarország érdekeivel. "Mi ugyanis olyan, szárazföld által körülzárt, Európa szívében elhelyezkedő ország vagyunk, amelynek alapvető érdeke a kereskedelem és a határon átnyúló gazdasági együttműködések szabadsága" - húzta alá. Ennek kapcsán bírálta az ukrajnai háborúra válaszul elrendelt szankciókat is, amelyek szerinte több kárt okoztak az Európai Uniónak, mint Oroszországnak. Majd rámutatott, hogy ezek a büntetőintézkedések azért is eredménytelenek, mert a gazdasági szereplők egy nagy része megtalálja a kikerülésük módját.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.