Pesti Srácok

Szijjártó Péter a nagyhatalmak közötti tárgyalások előmozdítását kérte az ENSZ-főtitkárától

null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte fel helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban António Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy járjon közbe annak érdekében, hogy végre tárgyaljon egymással az Egyesült Államok és Oroszország.

A tárca közleménye szerint a miniszter az ENSZ-főtitkárral folytatott tárgyalását követően kiemelte, hogy rendkívüli kockázatot jelent ma a globális biztonságra nézve az, hogy a világpolitika legjelentősebb szereplői képtelenek vagy nem hajlandóak beszélni egymással.

- figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

- tudatta a tárcavezető.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy a világ lassan ezer napja él az ukrajnai háború árnyékában, és pontosan lehet tudnii, hogy amerikai-orosz párbeszéd nélkül nem lesz lehetséges véget vetni a konfliktusnak.

Majd kijelentette, hogy ezért abban is António Guterres segítségét kérte, hogy az ENSZ visszatérhessen a megalapításakor megfogalmazott célkitűzésekhez, ahhoz, hogy platformként szolgáljon az egymással rossz viszonyban lévő, adott esetben akár háborúban álló országok közötti párbeszédre. Illetve ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a világszervezetet nem hasonlóan gondolkodó országok klubjaként hozták létre.

"Az ENSZ jelentősége Magyarország számára talán soha nem volt olyan nagy, mint most. Az ENSZ keretei kínálhatnak esélyt arra, hogy meginduljon egy amerikai-orosz párbeszéd, amely az egész globális biztonság és azon belül Közép-Európa biztonsága szempontjából is egy új reményt hozhatna el nekünk" - összegzett Szijjártó Péter.

Az ENSZ-nek rendkívül fontos feladatai vannak a fegyveres konfliktusok békés rendezésében, és ezen erőfeszítésekből Magyarország is kész kivenni a részét a továbbiakban is. - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Békeépítési Bizottságának ülésén rámutatott, hogy az emberiség ma a veszélyek korát éli, nem túlzás azt sem mondani, hogy a globális biztonsági helyzet nem volt ilyen rossz a második világháború óta.

Leszögezte, hogy napjainkban a világ körülbelül harminc pontján zajlik valamilyen fegyveres konfliktus, számos helyen befagyott konfliktusok nehezítik a mindennapokat, míg több országban robbanásközeli az állapot. Kiemelte, hogy Magyarország már lassan ezer napja az ukrajnai háború árnyékában él, és fizetnie kell annak az árát a közvetlen szomszédságban annak ellenére, hogy azért semennyiben nem felelős. Arra is figyelmeztetett, hogy az ukrajnai és a közel-keleti fegyveres konfliktus is súlyos kihatással lehet a világ biztonságára, s a nemzetközi közösség az utolsó órában van mindkettőt illletően, amikor még el lehetne kerülni egy még súlyosabb válság kialakulását.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az ENSZ nem a hasonlóan gondolkodó országok csoportjaként jött létre, hanem olyan platformként, amely lehetőséget ad a párbeszédre még az egymással szemben álló felek számára is, márpedig a visszatérés ezen eredeti funkcióhoz most minden korábbinál fontosabb lenne. Ennek kapcsán elfogadhatatlannak nevezte, hogy a világ vezető nagyhatalmainak képviselői nem állnak szóba egymással. A miniszter aláhúzta, hogy hazánk a globális békepárti többség része, s kiveszi a részét a béketeremtési erőfeszítésekből is, így részt vesz az ENSZ libanoni, koszovói, ciprusi és nyugat-szaharai békefenntartó missziójában is. Tájékoztatása szerint a kormány tavaly négymillió dollárral járult hozzá ezen műveletek sikeréhez.

Végül üdvözölte az ukrajnai háború rendezését célzó brazil-kínai béketervet, reményét fejezve ki, hogy a nemzetközi közösség kész lesz azt komolyan megfontolni.

Vezető kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ Közgyűlése 79. ülésszakának általános vitáján a világszervezet New York-i székházában 2024. szeptember 25-én. MTI/KKM

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.