Pesti Srácok

Szijjártó Péter: alapvető változásra van szükség a nemzetközi politikában a válságok megoldásához

Szijjártó Péter: alapvető változásra van szükség a nemzetközi politikában a válságok megoldásához

Alapvető változásra lenne szükség a nemzetközi politikában a jelenlegi súlyos válságok megoldásához, elsősorban vissza kellene térni a kölcsönös tisztelet talajára, és nem lenne szabad, hogy a "béke" szitokszó legyen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az elmúlt tíz évben nem tapasztalt ilyen feszült hangulatot az ENSZ Közgyűlésén, mint most, ami nem is csoda, hiszen az emberiség a második világháború óta nem nézett szembe ennyire súlyos biztonsági kihívásokkal.

- mutatott rá. Majd emlékeztetett, hogy mind a közel-keleti, mind az ukrajnai konfliktus esetében eddig sikertelenek voltak a béketörekvések. Tudatta, hogy hétfőn és kedden jövőről szóló csúcstalálkozót tartanak, amelynek során eredetileg még a vízellátásról, a népességnövekedésből fakadó kihívásokról, a zöld átállásról lett volna szó, azonban a körülmények mára teljes mértékben megváltoztak, ezek a rendkívül fontos ügyek hátrébb szorultak a napirenden, és a háború vagy béke kérdése került a fókuszba.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki. Majd leszögezte, hogy ő maga is fel fog szólalni az értekezleten, és arra fogja felhívni a figyelmet, hogy a nemzetközi politikának alapvetően meg kell változnia a jelenlegi súlyos kihívások megoldásához. "A nemzetközi politikának vissza kellene térnie a kölcsönös tisztelet talajára. A nemzetközi politikában a diplomácia kellene, hogy jelentse az eszköztárat, párbeszédre kellene építeni a nemzetközi politikát" - sorolta.

- folytatta. "Azaz egy ilyen fundamentális, alapvető változás kell a nemzetközi politikában. Ha ez nem tud sikerülni, akkor én nem tudom, hogyan fogja tudni a világ megvédeni magát ezektől a rendkívül súlyos biztonsági kihívásoktól" - hangsúlyozta.

Szijjáró Péter a csádi, a kongói és az ománi kollégájával tervezett találkozói kapcsán arról beszélt, hogy Európában és általában véve a transzatlanti közösségben egyfajta "varázsszóként" szokták kimondani a globális Dél fogalmát, vagyis azt, hogy a világ többi részével is kapcsolatot kell tartani. "De sajnos az európai kollégáink ezt a kapcsolatot úgy képzelik el, hogy a globális Dél országai csinálják azt, amit mi mondunk. És nyilvánvalóan a globális Dél országai erre a legkevésbé sem vevők. Látni kell, hogy a globális Dél országainak elegük van abból, hogy egy Európában zajló háború miatt folyamatosan nehézségekkel néznek szembe" - mondta.

- tette hozzá. Illetve arra is kitért, hogy az európai álláspont minden fegyveres konfliktus esetén az volt, hogy be kell szüntetni a harcokat, le kell ülniük a feleknek a tárgyalóasztalhoz, és diplomáciai megoldást kell találni. "Amikor aztán Európában zajlik a háború, akkor akik ezt az álláspontot képviselik, azokat lenyomják, azokat folyamatosan támadják, azok Putyin bábjai, meg az oroszok kémei, s gyakorlatilag Európa maga tüzeli azt a konfliktust, ami ott zajlik" - fogalmazott.

- húzta alá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.