Pesti Srácok

Szijjártó Péter: be kellene fejezni a 'Kész átverés show-t', és őszintén kellene beszélni az EU-bővítésről

null

Az észak- és nyugat-európai, illetve balti országoknak be kellene végre fejezniük a 'Kész átverés show-t', és őszintén kellene beszélniük az Európai Unió bővítésének kérdéséről - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az észak-macedón kollégájával, Timcho Mucunskival rendezett közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy mind a két ország igen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú együttműködésnek, különösen a mostani időszakban, amikor a kontinenst súlyos kihívások tömkelege terheli, és úgy tűnik, hogy az Európai Unió nem találta meg a helyes válaszokat ezekre a nehézségekre.

- szögezte le.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Aláhúzta: az EU-nak új energiára van szüksége, ami leginkább a Nyugat-Balkánról tud jönni, a térségbeli államok ambíciója és gyors fejlődése ugyanis be tudná hozni azt a lendületet, aminek jelenleg híján van a közösség.

Ezután úgy vélekedett, hogy a bővítés területén óriási a képmutatás az EU-ban, mindenki támogatólag nyilatkozik a nyilvánosság előtt, de zárt ajtók mögött a kollégái többsége inkább ez ellen foglal állást.

Kiemelte, hogy ha ez nem így lenne, akkor Észak-Macedónia sem kerül volna olyan méltatlan helyzetbe, hogy idén immár tizenkilenc éve tagjelölt, és a csatlakozási tárgyalások még mindig nem kezdődtek el.

- mutatott rá.

- mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy még a magyar EU-elnökség alatt kormányközi konferenciát rendezzenek Észak-Macedóniával, amelynek nyomán meg lehetne nyitni a csatlakozási tárgyalások első fejezeteit.

- közölte.

Majd kiemelte, hogy bár a szkopjei kormány ehhez minden feltételnek eleget tett, az EU forrásutalásai "nem minden esetben nélkülözik a politikai előítéleteket, és nem is minden esetben objektív feltételek szerint történnek".

Illetve köszönetet mondott a nyugat-balkáni vezetőknek, amiért közös levélben álltak ki Várhelyi Olivér mellett, kérve, hogy a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős magyar biztos folytathassa a munkát.

- fogalmazott.

A miniszter végül érintette a kétoldalú kapcsolatokat is, emlékeztetve rá, hogy a két ország szorosabbra fűzte az együttműködését az észak-macedóniai gazdasági reformok támogatása érdekében.

Megjegyezte, hogy az utóbbi években ötszörösére nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, és például a 4iG is prioritásként tekint az észak-macedóniai jelenlétének megteremtésére.

- tudatta.

Illetve arra is kitért, hogy a felek megerősítették elhatározásukat amellett, hogy megállítsák az illegális bevándorlást, amely a Nyugat-Balkán biztonságát alapvetően veszélyezteti.

- figyelmeztetett.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.