Pesti Srácok

Szijjártó Péter: itt az ideje, hogy az EU végre egyértelműen támogassa a Nyugat-Balkán integrációját

Szijjártó Péter: itt az ideje, hogy az EU végre egyértelműen támogassa a Nyugat-Balkán integrációját

Itt lenne az ideje, hogy az Európai Unió tagállamai végre tiszta vizet öntsenek a pohárba, és egyértelmű támogatásukat adják a Nyugat-Balkánnak és benne Szerbiának az integráció folyamatában - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bledben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb európai integrációs miniszterrel folytatott egyeztetését követően aláhúzta, hogy az Európai Unió nem lehet teljes, nem lehet erősebb, s nem lehet ellenállóbb a válságokkal szemben a jövőben, amennyiben nem tudja integrálni a Nyugat-Balkán országait, és ezen térségnek egyértelműen Szerbia a kulcsállama.

- figyelmeztetett. Majd azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szerbia stratégiai szövetségesek, ebből fakadóan hazánk folyamatosan támogatást nyújt a szomszédos országnak a csatlakozási folyamatban. Szijjártó Péter igen fontos célkitűzésnek nevezte, hogy még a soros magyar EU-elnökség alatt sikerüljön megnyitni Belgráddal a harmadik csatlakozási fejezetcsoportot.

PestiSracok facebook image

- mondta. "Sajnos a bővítés tekintetében nagy képmutatás is van az Európai Unióban, hiszen miközben legtöbben nyilvánosan arról beszélnek, hogy mennyire támogatják az új országok felvételét, aközben az érdemi megbeszéléseken sokan inkább ez ellen érvelnek" - tette hozzá. "Úgyhogy itt lenne az ideje annak, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba az Európai Unió tagállamai, és itt lenne az ideje, hogy végre egyértelmű támogatásukat adják Szerbiának és a Nyugat-Balkán térségének az európai integrációs folyamatban" - összegzett.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.