Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetendő EU-s büntetővámokat

null

Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámokat és támogatja az ukrajnai háború mielőbbi rendezését célzó kínai-brazil béketervet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a májusban létrejött megállapodások végrehajtásáról, az európai-kínai kapcsolatrendszer alakulásáról, illetve a béke érdekében hozandó globális politikai lépésekről egyeztettek.

- mondta.

PestiSracok facebook image

"Az Európai Uniónak egyértelműen az lenne az érdeke, hogy az együttműködését fejlessze Kínával, és ne konfrontációt hozzon létre" - tette hozzá. Ennek kapcsán rendkívül rossz ötletnek nevezte a kínai elektromos autóipari vállalatokkal szembeni vámok bevezetését az Európai Bizottság részéről, a véleménye szerint ez a lépés az európai gazdaságot is egyértelműen hátrányosan érintené.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy megalapozatlan döntésről van szó, és emlékeztetett rá, hogy Brüsszelben az európai autógyártók érdekeire hivatkoznak, de ezek a vállalatok közben "kézzel-lábbal tiltakoznak" a vámemelés ellen, hangsúlyozva, hogy az nekik is komoly károkat okozna, ugyanis jelen vannak a kelet-ázsiai ország piacán ők is, egyesek gyártási kapacitásokkal is.

- szögezte le Szijjártó Péter.

"Tehát Magyarország ellenzi a vámokat, ellene fog szavazni a vámok bevezetésének, és reménykedünk, hogy a következő években civilizált, nyugodt és kölcsönös tiszteletre alapuló gazdasági együttműködés tud majd megvalósulni Kínával" - fogalmazott. A miniszter figyelmeztetett, hogy a világon több mint harminc országban fegyveres konfliktusok zajlanak, és ezek nagy többségében a folyamatok sokkal inkább az eszkaláció, mintsem a béke irányába haladnak.

"Nekünk különösen fájó, hogy egy szomszédos országunkban is súlyos háborús helyzet van. És azt még szomorúbb látni, hogy a transzatlanti térségben amerikai és európai politikusok folyamatosan szítják a feszültséget, folyamatosan olajat öntenek a tűzre, és ez a háborúpárti hangulat az eszkaláció súlyos veszélyével jár együtt" - jelentette ki.

"Ezért mi különösen nagyra becsüljük a Kínai Népköztársaság törekvését a béketeremtésre. Nagyra becsüljük a kínai-brazil kezdeményezést, amely egy béketerv formájában jelent meg. Nagyra becsüljük azt, hogy Kína gyakorlatilag vezeti a globális békepárti többséget, s Magyarország a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a globális békepárti törekvések sikerrel járjanak, és ennek érdekében a Kínai Népköztársasággal továbbra is szorosan működünk majd együtt" - folytatta.

"Az erre vonatkozó törekvését a kínai kollégám is megerősítette, így egy abszolút kölcsönös tiszteleten alapuló és kölcsönös előnyökkel járó együttműködésnek nézünk elébe Magyarország és Kína között a jövőben is" - fűzte hozzá Szijjártó Péter.

(MTI / Kiemelt kép: fACEBOOK)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.